Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A mi időnk riport- 1999.aug.22. Magyar Rádió

2010.02.10

 

A mi időnk vágatlan anyaga

( kérdező: Bodik Edit? )

1999.aug.22.( Magyar Rádió )

 
B.E.

Györffy Lászlónak a könyvhéten megjelent egyik könyvének a borítóján egy Magyarország vaktérkép látható, melyből a nyilak nyugat felé mutatnak. Ez végtelenül egyszerű, de a tartalom annál súlyosabb. Miről és kiknek szól ez a könyv.

 

Györffy László:

 

Ez a könyv elsősorban a nyugati magyaroknak szól, a borítón látható nyugat felé mutató nyulak is ezt szimbolizálják, gyakorlatilag azért írtam meg ezt a könyvet, mely közel hároméves írásaimból és cikkeimből van összeállítva, mert úgy tapasztaltam, hogy az elmúlt években, de ez nem a legutóbbi éveket jelenti, hanem úgy a kilencvenes évek elejétől sajnos némely nyugati sajtóorgánum nem pontosan arról beszél, ami Magyarországon történik. Némi torzításokat is lehet felfedezni vagy lehetett felfedezni. Én úgy gondoltam, hogy ezeket kijavítandó, megírnám ezeket a helyzetjelentéseimet, amelyek, még egyszer mondom,kilencvenhárom őszétől kilencvenhat végéig terjednek.

 
B.E.
Györffy László hitelességének mi a titka?
 

Györffy László:

 

Hát én úgy gondolom, hogy elsősorban az, ha már erről a könyvről beszélünk, erről a bizonyos Honi látószögről, hogy én ezt meg kell, hogy mondjam,  nem szépirodalmi munkának tekintettem. Hanem úgynevezett jószolgálati munkának, mert nagyobb részt az írások a Bécsi Naplóban jelentek meg. Tehát nem Magyarországon, és ez azért is jószolgálati munka, mert valójában egy szépírótól elvárni azt, hogy szinte naprakészen, vagy legalábbis hetente pontosan megfogalmazni azokat az intézkedéseket, rendeleteket, amelyeket itthon hoztak, hogy a nyugatiakat tájékoztassa, hát ez azt hiszem egy szépírótól nem vállalható el, de ha már vállalja, akkor így kell csinálni. Tehát az én hitelességem az, hogy gyakorlatilag pontosan csak azt írtam le, ami itthon történt

 
B.E.

Mindezek alapján, amit most elmondott arra lehet következtetni, hogy a lendületet a tollnak az igazságkeresés, az indulat adhatta?

 

Györffy László:

 

Hát természetesen , író - ember,  vagy tollforgató - ember. Itt annyi a különbség, hogy az író - ember az elsősorban szépíró, a toll - forgató pedig inkább publicista vagy pedig újságíró. Hát minden olyan ember, aki tisztességesen akarja csinálni a hivatását, a szakmáját, annak kutya kötelessége, hogy az igazság bajnoka legyen. Most a szó zárójelbe téve, vagy idézőjelbe téve, inkább, azon egyszerű oknál fogva, mert hazudni nem lehet. Tilos. Művészetben, kultúrában tilos. Sajnos, tudjuk a politikában előfordul, meg az élet sok más területén, azonban én feltehetően így születtem, ezzel a hibával,hogy sajnos arra kényszerülök, hogy igazat mondjak, mert genetikailag így vagyok bekódolva.

 
 
 
B.E.

Mi az aktualitása annak, hogy éppen most jelent meg ez az írásgyűjtemény? Hiszen ahogy említette, 93-tól, 96-ig írt publicisztikái olvashatók benne.

 Ahhoz, hogy történelmi múltról beszélhessünk, ez az eltelt idő, ez az eltelt három év még túl rövid. Ahhoz viszont, túl hosszú, hogy aktuális legyen napjainkban.

 

Györffy László:

 

Nagyon jó kérdés. De úgy gondolom, hogy ezt Varga Domonkos, aki volt kedves írni egy utószót a könyvemhez, ő maga is felteszi. Valóban erről beszéltünk, ő szinte szóról szóra ezt a gondolatot vetette fel, hogy egyrészt túl közel vagyunk, másrészt, túl távol. Én azt gondoltam, hogy olyan időkben, amikor hihetetlen gyorsasággal múlnak el bizonyos jelenségek, meglehetősen sok társadalmi jelenség változik, akkor bizony már három év távlatából visszanézve, vagy még inkább öt év távlatából is visszanézve, elfelejtjük , hogy mi történt. Tehát, ha később jelenik meg egy ilyen könyv, akkor már sajnos nem hiszem, hogy annyira érdekes lenne, hogy mi volt három vagy öt évvel ezelőtt, mondjuk, ha ez a könyv, mondjuk tíz év múlva jelenik meg.

 
B.E.
Most javít a látásunkon?
 

Györffy László:

 

Nagyon jó, amit mond. Valóban így van. Egy kicsit azzal a szándékkal is adtam ki, hogy az elmúlt kormányok az első második, kormány hibáiból netán talán okuljanak, nem azt mondom, hogy a vezetői, de a mai kormány ideje alatt dolgozó közép és alacsony szintű, szellemi és egyén emberek. Hiszen itt hibák halmazát tudjuk olvasni,nem azt mondtam, hogy ez most egy útmutató, hiszen ilyen nagyképű nem vagyok, de mégiscsak, ha elolvassák az emberek, akkor azt mondják, jé,hát tényleg ezt a hibát már elkövettük, még egyszer ne csináljuk.

 
 
B.E.:

Azt hiszem, hogy ilyenkor, az évszázad, az évezred végén megjelenő bármiféle írás egyfajta összegzést is tartalmaz nagyon sokszor. Nyilván ez egy korrajz is, és ha elvonatkoztatunk a politikáról, a korrajzról, a társadalomról, a gazdaságról, az emberek egymás mellet éléséről... Azt írja a könyvében,hogy a századfordulókat mindig kicsit rettegéssel várták a történelemben. Most hogyan várjuk, hogyan fogadjuk, milyen a mai magyar társadalom?

 

Györffy László:

 

Hát sajnos azt hiszem, hogy rajtam kívül még sokan mondják, hogy meglehetősen szellemileg szétzilált, erkölcsileg olykor meglehetősen alacsony szinten van. Gyakorlatilag egy több évszázada meglehetősen kiszolgáltatott helyzetbe került nép vagy, ahogy én szoktam mondani, lakónép, ezzel nem sértve a nemzet tagjait, hanem egyszerűen lakónépnek nevezem mindazokat, akik egy adott országban laknak. Tehát ebben az értelemben használom a lakónép szót. Tehát egy ilyen megnyomorított lakónép a század vége felé, miközben már három-négyszáz éve csak azzal foglalkozott, hogy hogyan élje túl az életet, hozzátéve egy hihetetlen, az elmúlt fél évszázadban felgyorsult technikai változást, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy az elmúlt ötven évben úgy felgyorsult a technikai civilizáció üteme, hogy az elmúlt háromszáz évet foglalja magába, hozzávetőlegesen. Tehát egy ilyen világhelyzetben egy nemzet lakónépe nyilvánvaló, hogy szorong, nem jól érzi magát. Na most hozzá kell tennem még azt is, hogy ugye itt volt egy fél évszázados hihetetlen szellemi elnyomatás. Tehát sok minden belerögződött az apáink, nagyapáink generációjába, nem beszélve a vesztes háborukról. Tehát idegrendszerünkben, idegeinkben egy furcsa túlélésre rendezkedtünk be, ami természetesen szerintem nem helyes. Ez a túlélési mechanizmus az, ami egy ilyen szorongatott helyzetbe zavarja bele  a nemzet tagjait, és nem tudja pontosan, tétovázik, most, nem tudja mit kell tennie...Kinek higgyen, kinek ne higgyen és meg kell, hogy mondjam ez nem is könnyű, hiszen meglehetősen zavaros a mai politikai élet, mely valamiféle irányt mutatna neki a hétköznapokban.

B.E.

De azt is írja, hogy egy nemzet nyugalmának mindig ára van, politikai, erkölcsi ára is van, nem lehet, hogy ezt az árat szenvedjük most meg?

 

Györffy László:

 

Természetesen az állandó emberi és erkölcsi taktikázásnak ára van, annak ára van, ha valaki minduntalan túl akar élni valamit. Sajnos az a helyzet és az ember így van megkonstruálva, megalkotva, hogy vállalni kell időnként a kockázatot azért, amit csinálunk. A jóért és a rosszért is. Márpedig az az ember, aki állandóan fal mellet lapulva somfordál, úgy gondolja , hogy így nem esik a fejére tégla, arra legfeljebb majd rádől a fal. Sajnos nem lehet megúszni, ha egyszer ilyen a világ. Ennek következtében azt gondolom, hogy annak az árát fizetjük meg, hogy sokan, sokszor nem voltak eléggé tisztességesek, bátrak, kiállóak. Itt nem politikai dolgokról van szó, semmi köze a politikához, mindenki a maga helyén, a maga munkahelyén, a közértben, éppen úgy, mint a vámhivatalban, az orvosi műtőkben, éppen úgy, mint a mérnöki irodákban. Ha mindenki a maga helyén adott esetben kiállt volna, akkor én úgy gondolom, hogy egy kicsikét könnyebb lett volna az életünk. A hétköznapi életünk, és bizonyos nehézségek nem következtek volna be. Nos, miután hagytuk menni a dolgokat, ennek az úgy nevezett önjáró történelemnek a folyamán eljutottunk 1989-90-ig, amikor is már egy világtendencia mutatta, hogy itt változásra van szükség. Természetesen mi önmagunktól nem tudtunk volna változtatni az életünkön, de bizonyos dolgokat meg lehet változtatni. De ez vonatkozik a mai napra is, mostanra is, az ezredfordulóra és minden korra.

B.E.

Tehát ne feledjük el, hogy Györffy László író is, nemcsak újságban jelennek meg cikkei, hanem elsősorban szépirodalmi író. Miben különbözik az, amikor az ember az újság hasábjaira ír, vagy amikor a könyv oldalaira. Hogyan tehet eleget, ennek a kötelességének, amiről az imént beszélt?

 

Györffy László:

 

Hát igen, én elsősorban szépíró vagyok, hiszen ezzel a kötettel együtt jelent meg a Hármaskönyv című három kisregényemet összefoglaló könyvem, most a könyvhéten. A különbség a kettő között az, szerintem alapvető, hogy a szépirodalom az inkább egy művészi teljesítmény, magát az írót kívánja, az író szellemét, lelkét és másfajta gondolkodásmódot. A Publicisztika azonban egy kicsit kötődik jobban , és más módszerekkel a hétköznapokhoz. Na, most valójában én azért kezdtem publicisztikát írni 199o után, mert előtte nem írtam, bár próbálkoztam, de kevés eredménnyel. Az okok ismertek, erről most nem akarok beszélni, a lényeg az, hogy egy olyan korba kerültünk, amikor az író nem hallgathat. Vétkesek közt cinkos, aki néma, írta Babits Mihály kiválóan. Én nem szeretnék cinkos lenni.

B.E.

Vagyis had éljek én is egy másik idézettel. Elmondhatjuk azt, hogy hazudj költő, csak rajta ne kapjanak! Igaz ez a szépirodalomra, de nem igaz ez a publicitásra?

 

Györtffy László:

 

Pontosan így van. A publicitásra nem igaz. A publicisztikában nem lehet hazudni, természetesen csúsztatni lehet, számtalanszor látjuk is, halljuk is, azonban ez nem megengedhető, azon egyszerű oknál fogva, mert közvetlenebbül jut el az olvasóhoz vagy a hallgatóhoz, a rádiójegyzet, vagy publicisztika, amit egy újságban,folyóiratban megjelentetünk, mint az adott szépirodalom. Nem beszélve arról, hogy ez a kor, de tulajdonképpen egész Európában, mondhatnám talán az egész világon, nem túlságosan kedvez a művészeteknek, a szépirodalomnak. Ez egy felgyorsult kor, itt inkább a hamar és gyorsan kapott információkra kíváncsiak az emberek , ezért van az, hogy jó néhány író, rajtam kívül, publicisztikát is kezdett írni a szépirodalom mellett, mert megérezte, hogy ebben a korban, muszáj hozzászólnia azokhoz a társadalmi és emberi jelenségekhez, amelyeket tapasztal. Amit nem lehet versben vagy prózában megírni, mert más vetülete van. Kétségtelen, hogy a két dolog között, ahogy én szoktam mondani, átjárás van. Tehát, ha én publicisztikában megfogalmazok egy jelenséget, vagy pedig egy társadalmi helyzetet, akkor természetesen, amikor novellát írok, ez belejátszik, hiszen már észre vettem valamit, és azt a valamit megpróbálom, ha van egy történetem teszem azt, amibe belekerülhet ez a társadalmi jelenség, akkor természetesen beleveszem.

 
 
B.E.

Ez így van, hiszen minden korábbi tapasztalatunk, minden személyes kapcsolatunk beépül az életünkbe, és így nem hagyható ki az író munkájából sem. Igaz?

 

Györffy László:

 

Pontosan így van. A szeretet-szerelmeink éppen úgy bekerülnek egy szépíró vagy költő munkájába, mint a körülöttünk lévő társadalom. Hát azt hiszem,  elég itt arra, nem túlságosan szép harcra, nem mondanám,hogy kultúrharcra, csak egyszerűen irodalmi háborúra hivatkozni, amiben bizonyos emberek úgy gondolják, hogy már nincs szüksége költőnek, írónak arra, hogy megfogalmazza a körülötte lévő társadalmat, úgy ahogy ez a 89-90-es változások előtt történt. Csak úgy önmagában legyen költő, legyen író. Ez éppen elég. Na most a baj az, hogy ilyenkor jönnek azok a bizonyos, szóhalmazokból álló, meglehetősen értelmetlennek tűnő és olykor értelmetlen szövegek, amit az olvasó nem vesz be, nem is érdekli. Ezzel természetesen tönkre teszi magát az irodalmat is, mert, ha valaki mást ír, aminek van eleje és közepe vagy vége már az sem érdekli. Hiszen azt mondja,hogy ilyen ez a mai irodalom. A lényege a dolognak az, hogy ha nem épülnek be, nem azt mondom, hogy par exellans, tehát első módon, primer módon nem épülnek be a tapasztalataink, azért még ott kell, hogy legyenek, mert mindannyiunknak közös tapasztalataink vannak, és olyan tapasztalás, mint a halál, a szerelem... Az tulajdonképpen mindenkiben közös, és végül is az egész irodalom és művészet ilyen nagy témák körül forog. Adott korban , adott más szempontból nézést.

 
 
B.E.
 

Arról már beszéltünk, hogy egy publicista mitől lehet hiteles, akkor ezek szerint egy szépíró mindettől lehet hiteles? Amit az imént felsorolt?

 

Györffy László:

Egy szépíró is attól lesz hiteles, hogy ha az olvasó amit olvas, azt egy kicsit a saját bőrén érzi. Nem azt mondtam, hogy pontosan úgy, de van egy kis affinitása, egy kis érzelmi azonosulása azzal, amit olvas, és azt mondja, jé, hát ez velem is megtörtént... Nem egészen így, de majdnem így... Vagy valami hasonlót én is átéltem, de a csuda vigye el... Nem tudtam így megfogalmazni. Egész egyszerűen erről van szó. Na, most, ha nem olyasmit ír az író, ami másokban érzelmeket támaszt fel, újabb gondolatokat szül, akkor megette a fene az egész irodalmat, amit csinál.

B.E:

Az író, a publicista mikor fekszik le úgy, hogy azt mondja, ma megtettem a tőlem telhetőt?

 

Györffy László:

Hát...nézze ez jó kérdés, mert, hogy úgy mondjam én rapszódikusan dolgozom, ez alatt azt kell érteni, hogy szépirodalmat az ember valójában egy kicsit a saját érzelmeitől és gondolataitól teherbe ejtve, szándékosan használom ezt a kifejezést. Tehát teherbe ejtve hordozza magába,  és ahogy a gyermekecske megszületik kilenc hónap után, no itt nem kilenc hónap után ... De egy bizonyos idő után születik meg ez a szépirodalmi sejtekből, gondolat és érzelmi sejtekből összeállott valami , és akkor az ember megírja. A publicisztika az más. A publicisztikát én úgy írom, hogy felhorkanok lélekben, érzelmeimben valamilyen jelenség ellen, és akkor azt megnézem jobbról-balról, elölről-hátulról. Adatokat is szerzek hozzá és akkor, hogy úgy mondjam, hirtelen, no persze ez a hirtelen egy-két hét kiírom magamból ezeket egy esszében hosszabb tanulmányban. Vagy egy hosszabb cikkben. Tehát, hogy úgy mondjam, hamaribb munka, mint a szépirodalom. Talán, talán egy kicsit több érzelmet és indulatot igényel, mint a szépirodalom.

B.E.

Akkor teheti le az író, a publicista a tollat, amikor végzett a munkával, vagy akkor, amikor a visszajelzések jönnek? Igazából hol érzi ezt az írói munka?

 

Györffy László:

Hát nézze, az írói munka ott ér véget, amikor az ember befejezte az adott opuszt, az adott dolgozatot, legyen az novella vagy regény vagy bármi...De természetesen ez úgy van,mint amikor az anya megszülte gyermekét, világra hozta, és ezzel nem ért véget a feladata. Fel kell nevelni a gyermekét. Na, most egy kicsikét az ember úgy van ezzel a novellával, publicisztikával, amit el kell helyeznie, el kell vinnie egy szerkesztőségbe, oda kell adni, ott is figyeli az útját, mint ahogy egy anya a gyermekét figyelgeti... Tehát figyeli, merre megy, megjelenik... Én azok közé tartozom, akik elég ostoba módon, amikor megjelent a mű, pedig hát már több, mint negyed százada írok, azonnal elkezdem olvasni. Tudom, hogy én írtam, mit írtam, mégis elkezdem olvasni és a kezemben egy tollal kijavítom a sajtóhibát, mert az aztán van. Na, most ez ugye enyhén szólva elmebaj , hogy valaki a kinyomtatott munkájába belefirkál. Nem tudom. Kijavítom, mert egész egyszerűen nem bírom , hogy ott legyen a rossz elválasztás, az a rossz melléütés... vagy mostanában a számítógépekkel szedett különböző hibák... Tehát még mindig javítok valamit azon a gyerekecskén...  Na most valójában akkor ér véget, amikor ez a folyamat megállt azzal, hogy világra került, felnevelődött, kvázi megjelent. Még talán egy picikét addig tart, amíg könyv formájába nem kerül, a novella a novella - gyűjteménybe, a regény regény - gyűjteménybe vagy a publicisztika publicisztika - gyűjteménybe. Nos, a könyv le van téve és itt felnevelődött a gyermek. Itt vége van. Nincs mit tenni. Az ember szomorkodhat a sajtóhibák miatt, a kimaradások miatt. De ez már felnevelődött és olyan amilyen.

B.E.:

Köszönöm a beszélgetést.

( vágatlan magnófelvételről )