Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Rátkay Klubban szerzői est 1983-ban

2010.01.12

Elhangzott beszélgetés ( magnófelvételről  leírt változata )

1983. március 29-én a Rátkay Klubban.
 
Győrffy László szerzői estje ( ahol  Ruttkai Éva színművész  is jelen volt)
 
 

Győrffy Miklós:

 

Jó estét kívánok, Hölgyeim és Uraim , Györffy László barátom szerzői estjén. Györffy Lászlót tizenöt éve ismerem. Nevünk azonos írása és hangzása ellenére nem vagyunk rokonok, szellemileg legfeljebb. Hiszen mérgelődésben, dühöngésben, nemcsak öncélú mérgelődésben és dühöngésben általában egyet szoktunk érteni. És ezért vállaltam el nagy örömmel, hogy végig vezetem, már amennyire végig vezetni kell egy ilyen szerzői estet. Hogy segítsek Önöknek, hogy megmutatkozzék, bemutatkozzék Györffy Laci igazi közönség előtt is, mint író.
Kezdjük azzal talán, hogy a hangot megüssük, hogy Laci egy neki nagyon kedves írását felolvassa.
 
Györffy László:
 
Ha megengedik, lelépek, ugyanis ezt fönt nem lehet elolvasni. Ez egy szöveg, nem tudom, hogy micsoda. 
 
 A Közlemény című írását felolvassa  Györffy László:
 

 

Közlemény

 

In memoriam El-Zé; arra emlékezve, mikor néhány
nappal halála előtt egy közös rádiófelvételen, a késő
éjszakai szokvány-búcsúzásnál, lehajolt, és kezet csókolt
Bihari Józsefnek, a Nagyöregnek, az emberség-szakma férfi Művészének.
 
 
 
Üdvözlégy El-Zé, malaszttal teljes, az Úr van Teveled,
S legyen mindnyájunkkal,
Mikor a magad-választotta-Munka nevében görcsbe rándul
az öklünk, s torz törpék papiros-rohadt intézkedésekkel
bombázzák idegeinket, mikor mosolygó-gyilkos Pozíció-Besúgók,
( – az emberi morált, az erkölcsöt áruló Besúgók- )
ellened- és ellenünk? –
fordítják raccsolo-pösze-pózoló intézkedéseiket.
Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod,
hogy költők-írók szavainak protekció nélküli culáger-közmunkásaiként,
ne csak törtéletű Mesterektől tanulhassunk,
hogy kisinas-segéd-Mester kiszolgáltatottságunkat
ne tehetségtelen nyomoronc-törpék,
könyöklő jellemügyeskedők
foglalják szerződésbe,
követeljék,
határozzák,
megbeszéljék,
letelefonálják,
lediktálják,
kifüggesszék.
Hogy ne bombázzák idegeinket lakó-szakszervezeti és egyéb
gittegyletek bábállapotából kievickélődött színesszájú lepkéi,
Hogy sumák-kurva-himringyó-bájvigyorú-talpnyaló protekciósok
helyett bebizonyíthassuk,
- ha még marad idegerőnk –
munkára születtünk.
Hogy bebizonyíthassuk a Te „ színház-szeretet-otthon” fogalmad-
tól azért mentek,
és mennek a falnak, mert ők,
sem otthonnak, sem szeretet-közösségnek soha nem tekintették
a magyar színházakat,
nekik élőszóval, izzadtsággal, idegrángással etetett
gépek nagyüzeme,
a „ most nem érek rá, talán holnap délután „, az „ add be
írásban „  bajnokai,
az „összeülünk”, „ megbeszéljük” amőbái,
a Művészet-Munka vámszedői,
izzadtságmirigyekről dadogók,
akik már izzadni is elfelejtetek,
hogy az „ önpusztító” címkét azokra ragasszák,
akik bájmosolyú-vigyorgású,
„ az adott körülmények között el kell fogadnom” amőbái
és meztelencsigái ellen léteznek,
akiknek a tövénykönyvek szabályai szerint ügyeskedők
ellen kell létezniök.
 
Egyenes-sarkos fordulásaid,
Zártszájú kitöréseid emlékeztessenek bennünket; a manipulált
szakma semmit nem ér.
Kamaszálmainkat meghazudtoló leánykák és fiucskák, ha
karriert csinálnak is,
embersejtnek csak az amőba szintjén nevezhetők,
hogy a vasúti talpfák között
húscafat darabjaid vére ne táplálja
a gazokat, az Egyenes Sin közt bújkáló
életet szívó kórókat,
a homokszemcsék bajnokait.
 
Legyen meg a Te akaratod,
Miképpen a Földön, a Mennyben is.
Ámen.
 
( 1976.június 6.)
 
  
 
Majd ezután a Besúgóval társbérletben című,  készülő regényből Kertész Péter színművész olvas fel részletet.
 

Győrffy Miklós:

 

Mindenesetre kemény történet. Tényregény? Riport-regény? Mindenképpen az angolszász irodalomból a „ Tru-story „ igaz történet, ami nekem felrémlik, miközben hallgattam Kertész Péter felolvasását. Tudniillik nem lennék őszinte, ha nem mondanám el, hogy tudom, hogy Te egy társbérlet áldatlan állapotában laktál esztendőkig. Az érdekes azonban az, hogy akár az Esti Hirlap-ban jó vagy rosszabb tollú újságíróktól ilyen történeteket, ha nem is hosszúakat,  olvashatunk. Mégis az a vérfagyasztó és hátborzongató ebben a történetben, történet részletben, hogy valami Kafkai világba vezetnek el a szálak, amikor valaki megpróbálja a jog, az igazság, tehát a tisztesség, a becsület sínpárjain vinni a maga dolgát. Megpróbál úgy viselkedni, mint egy állampolgár. Nagyjából úgy viselkedni, mint egy egyenrangú állampolgár. És soha nincs vége a történetnek. A történet végtelen. Közömbösség kíséri, a hivatal a vállát vonogatja. Mit tehet a hivatal? Mélyebben vannak a dolgok. Mindig az fordul elő, mint az iskolában a kisgyerekkel, aki csak visszaüt, mert hiszen megcsípték orvul és galád módon. Ez a gyerek pedig tudja, hogy ilyenkor vissza kell sújtani, mert hiszen olyan törvények uralkodnak ma az iskolában. És akkor ő kapja az intőt, és amikor azt mondja: - De kérem tanár néni…. Akkor abban a pillanatban,- De hozd ki az ellenőrződet! Ez pedig a saját történetem, a saját gyerekeimmel. Hogy vezetett el a mi életünk ilyen Kafkai világba? Most Te, amikor ezt a regényt megírtad, ami egyenlőre még kiadónál sincs, de gondolom, hogy szándékodban áll elvinni. Mégis, mire gondoltál? Hiszen tucatjával vannak ilyen történetek. Hogy tudja az író megemelni ezeket a történeteket? Hogy tényleg okoljunk belőle, és ne csak okoljunk, hanem kicsit több is legyen?
 
Györffy László:
 
Hát az, hogy ez a regény pillanatnyilag nincs kiadónál, ez azért van, mert még részben nem fejeztem be. Valójában befejeztem, de aztán finomítottam rajta. Azt hiszem személyes élményen túl ez egy kicsit többet mond. Általában olyasmit írok, amit megéltem. Ebben az esetben viszont Magyarországon egyszerűen olyan a lakáshelyzet, amely olyan szituációkat produkál, hogy nemzedékek képtelenek együtt élni, és a sokszor hangoztatott családtervezés nem valósulhat meg, mert egyszerűen nincs rá mód. No, most én ezzel a regénnyel azt szerettem volna, bár kissé extrém a példa. Nem minden társbérlet ennyire rossz. Itt inkább valami olyanról van szó, hogy a hivatalok packázása, ahogy Te mondtad az előbb,  döbbenetes méreteket tud ölteni ahhoz, ha látszatra is, és ezt szeretném hangsúlyozni, látszatra olyan emberek kerülnek adott esetben bírósági helyzetbe, akik mögött azt hisszük, hogy áll valami. Kiderül, hogy nem áll senki. Csak ezt végig kell járni. No, most egy darabig sajnálatos módon, az emberek nem csak lakáshelyzetben, azt hiszem más körülményeik között is, a legkisebb helyzetekben is tudnak ilyeneket produkálni. Én kicsit gunyorosan azt szoktam mondani: és most bocsánatot kérek, ezzel nem kívánok megbántani senkit, de azt szoktam mondani, hogy házmesterek, pincérek országa vagyunk. Ez alatt azt értem, még egyszer ismétlem nem kívánom a házmestereket és a pincéreket bántani, de tökéletesen kiszolgáltatott helyzetben van valaki, aki egyszerűen bemegy egy étterembe és egyszerű kis menüt rendel. A pincér azt hozza neki, amit akar. Tulajdonképpen savanyú levest is hozhat, és ha azt mondja az ember véletlenül, hogy az a leves savanyú, akkor közli a pincér, hogy menjek valahová máshová ebédelni. A házmester ugyanezt teheti. Ha az ember azt mondja, hogy lenne olyan kedves valamit, ami egyébként a dolga, a kötelessége, hogy megcsinálja, nem teszi meg háromszor, négyszer, elismétli az ember, de a negyedik alkalommal már nem az egész ház, hanem az egész utca azt fogja mondani, hogy ez kiállhatatlan ember. Holott, a Te példáddal élek, holott, csak belecsíptek abba a diákba és ő reagál erre a csípésre.
 

Györffy Miklós:

 

Ebben a pillanatban már túl vagyunk a valódi történeteken, túl vagyunk a társbérlők történetén, a gyerekek, a pincér történetén és a mai társadalmunk kellős közepében vagyunk. Valamiféle hiányhelyzet, amikor szűkös a lakáshelyzet, vendéglők talán vannak, de többnyire üresek. De valami olyan, hogy nem esett le a tantusz. Én ezt szoktam mondani. Az emberek azt gondolják, akik olyan pozícióban vannak ,és most nem a foglalkozást érted Te a házmester és a pincér alatt, hanem a pozíciót. Hogy valami hatalmat éreznek, és úgy érzik, hogy azt azonnal hatalmaskodásban ki is kell élniük. Ez átszövi a mi társadalmunkat? Most, e pillanatban alakuló, változó, furcsa, különös, sok mindent magába ötvöző társadalmunkat?
 

Györffy László:

 

Sajnos az a szomorú tapasztalatom, hogy igen. Átszövi az egész társadalmat, de had tegyem hozzá, hogy úgy gondolom, 1945 előtt is, mint tudjuk létezett egy olyan réteg, amely gyakorolta a hatalmat, adott esetben jogtalanul, de egyszerűen ma olyan emberek gyakorolják a hatalmat, sok esetben, akik nem oda valók. Mire ez kiderül, eltelik 2-3 vagy netán 5 esztendő. Teljesen mindegy, hogy milyen foglalkozásról beszélek. Szánt-szándékkal nem a művészet szférájára korlátozom ezt. Bárhol. Majd kiderül, leváltják, helyette más kerül oda, az is megpróbálja gyakorolni a hatalmat jól vagy rosszul. Majd őt is leváltják. És ez így megy.
 

Győrffy Miklós:

 

Minket Laci nem tudnak leváltani!
 

Györffy László:

 

De nekünk nincs is hatalmunk. Ha lenne, akkor valószínű mi nem úgy gyakorolnánk. Nohát ezért nincs hatalmunk. Na, most a másik dolog, hogy miért érdekel ez engem ennyire, illetve miért foglalkozom az írásaimban általában ezzel, vagy legalábbis igyekszem egy kicsit, amennyiben módomban áll. Én úgy szoktam mondani, hogy egy társadalmi szondaként kell megnézni bizonyos dolgokat. Most mondhatnám, hogy ez az írástudók felelőssége, de én azt szeretném mondani, hogy nem csak az írástudók felelőssége, hanem mindenkinek a felelőssége, aki él ma, ha úgy tetszik a 70-es, 80-as évek Magyarországán. Mindenkinek dolga és kötelessége, hogy megtegye, hogy ne menjenek el az évek úgy, ahogy a magyar történelemben már jó néhányszor elmentek és utána, a gyerekeink vagy hugaink, öcséink fogják azt mondani, hogy ti akkor hol voltatok és mit csináltatok? Úgy, hogy mindenkinek a maga területén dolga és kötelessége, hogy a visszásságokon javítson.
 

Győrffy Miklós:

 

Itt kell most lecsapnom a magam területén, hogy megkérdezzem tőled Laci, most így a nyilvánosság előtt, de barátian. Te tulajdonképpen színésznek vagy írónak tartod-e magad? Melyiknek inkább? Defacto, hogy melyik vagy most, azt tudom…
 
 
 
Györffy László:
Ezt hogy érted?
 
Győrffy Miklós:
 
Hát író vagy, mert hiszen e pillanatban nem vagy színész, mert hiszen nincsen társulatod. És azt hiszem, hogy ilyen munkát ritkán végzel. Erről majd később beszélünk.
 
Györffy László:
Kérdésed… Hát tulajdonképpen mindig elég sokszor megkérdezték ezt tőlem, megkérdezik tőlem, hogy most színész vagy író vagyok. Sok-sok évvel ezelőtt azt mondtam, hogy ezt nem én döntöm el, hanem a körülményeim eldöntik helyettem. Pillanatnyilag ma, 1983, ezen a napon, azt tudom mondani, hogy nincs szerződésem. Röviden válaszolok, nem akarok hosszan. Tavaly májustól egy bécsi ösztöndijat kaptam, Bécsben voltam ösztöndíjjal.
 
Győrffy Miklós:
Mint színész vagy író ?
 
Györffy László:
Mint író. És mielőtt elutaztam, az adott színház ahol dolgoztam, annak a művészeti vezetője aki… nem tisztelem meg azzal, hogy elmondjam a nevét… Egy vidéki színházról van szó… Közölte velem az elutazásom előtt néhány nappal, hogy ha én Bécsbe megyek ösztöndíjjal, mint író, akkor én nem vagyok neki színész. Az illető ma már nem művészeti vezető. Február l-től elküldték a munkahelyéről… Úgy, hogy…
 
Győrffy Miklós:
De nem is vagy most színész.
 
Györffy László:
Pillanatnyilag nincs szerződésem, ezt tudom válaszolni.
 
Győrffy Miklós:
Írtál az Életünk c. folyóiratban néhány hónappal ezelőtt egy cikket, amelyet én most nem hoztam el, tudnánk belőle idézni tényeket és adatokat. Laci nagyon is mérges volt rám fönn az irodában , hogy nem hoztam el. Elfelejtettem. Azt hiszem így tisztességes, ha bevallom. Ebben a cikkben a vidéki színészek helyzetét írja le, egy szabályos szociográfia ez. Nagyon érdekes és én csodálkozom rajta, hogy nem a Valóság című folyóirat jelentette meg, hiszen ennél gyengébb színvonalú, kevésbé megalapozott, kevésbé dokumentált publikációk is megjelennek az un. Országos vagy Budapesten megjelenő folyóiratban. Te tudod az okát, hogy miért az Életünk -ben jelent meg, vagy ott volt barátod, vagy máshová nem is próbáltad, hanem oda vitted el?
 
Györffy László:
A Valóság nem vállalta.
 
 
Győrffy Miklós:
A Valóság nem vállalta., akkor jól sejtettem. Ezt nem tudtam. Ezt különben most hallottam. Nem akarok itt bundázott beszélgetést folytatni. Megdöbbentő voltszámomra ez az írás. Azért volt megdöbbentő, mert egy egészen olyan kép alakult ki bennem, mintha Magyarországon élnének másodrendű, nem csak másodrendű színészek, hanem másodrendű állampolgárok bizonyos tekintetben, csak ezeknek a foglalkozása színész. Egészen elképesztő megkülönböztetések és hátrányok érik azokat, akik vidékre kerülnek le, már ugye a fogalom is milyen szörnyű, hiszen minden színész dolgozott vidéken valamikor és ott igazán bejátszhatta magát sokféle szerepkörbe, és azután jöhetett fel a nagy színházakba Pestre. Egészen különleges. Most téged csak személyes okokból foglalkoztatott a vidéki színész sors, az ingázó, másodrendű állampolgár vagy indítékaid fölött ez mint szociológiai réteg is érdekel?
 
Györffy László:
 
Miért írtam ezt a cikket? Tulajdonképpen évek óta meg kellett volna írnom. Az igazság az, hogy úgy éreztem eljött a pillanat, amikor valóban ezt meg kell írni. Tudniillik azért sajnálom, hogy nem hoztad el, ugye nálam nincs, és nem tudunk idézni. Megpróbálok feleleveníteni… egy-két momentumot. Például: Mondok egy tényt: 1982. január 1-től minden olyan dolgozó, aki az építőiparban dolgozik és a fővárosba ingázik, az napi 30.-Ft-ot, un. Különélési pótlékot kap. Aki megyeszékhelyre ingázik, pl. Győr, nem sorolom végig, az napi 20.-t különélési pótlékot kap. Ez azt jelenti, hogy az építőiparban dolgozó maltert kavaró, adott esetben a két sörös üveg között áll és kavargatja a maltert, az hozzávetőlegesen havonta csak azért, hogy feljött a fővárosba és építi a házakat keres ezer forintot. Ugyanakkor a vidéki színésznek nem jár különélési pótlék, aki vidéken terjeszti a kúlturát. Ha végig nézünk a térképen ez az ország jó néhány megyéből áll. Jól lehet, azt szokták mondani, kicsit vízfejű ország vagyunk. Budapest. De nem akarok a cikkből sokat idézni, de még egy eklatáns példát mondanék. Itt nem arról a 320-340 vidéki színészről van szó, mert egyébként ennyi a tétel. Egy közel 11 milliós országban 320-304 ember gondját képtelen az állam megoldani. Súlyosbították a helyzetet, hogy felemelték a vasutat 100 %-kal. Na, most ebben a cikkben amikor írtam ezt még nem tudtam. A szerkesztőség volt olyan kedves, hogy egy csillaggal megjelölte, hogy súlyosabb a helyzet, mint amit én kiszámítottam, mert közben felemelték a vasúti díjat. Naponta kéne cikket írni, naponta történik valami…
 
Győrffy Miklós:
 
A civil publikum, akik ugye privátok, lehet, hogy azt mondanák, a színész keres úgy is mellé. Haknizik, tévézik. Tehát mindenképpen az a hiedelem, hogy mellé keresnek valamit. Én azt hiszem mindezeken a szociális bajokon, amit a cikkben írsz, azon felül van még egy sokkal nagyobb baj, hogy tudni illik, már, ha úgy van, ahogy igaz, hogy a vidéki színházakat nem egyszerűen hivatalból vezetik. Tulajdonképpen nem hivatalnokok, de pozícióban vannak, és ezért teljesen ki van szolgáltatva a színész.
 
Györffy László:
 
A helyzet csak attól rosszabb vidéken úgy gondolom, mert a vidéki színházak rendkívül bezártan élnek. A vidéki színházban dolgozó emberek gyakorlatilag a nap 24 órájában, az alvástól eltekintve mind együtt vannak. Tehát, nem az van, ami Budapesten. Mellette tévé, szinkron, rádió. Egész egyszerűen együtt élnek, a klubban, vagy a színpadon, vagy együtt próbálnak, vagy a színészházban vannak. Tehát gyakorlatilag állandóan együtt vannak. A házasság szép, de időnként nem árt, ha az ember maga is tud lenni. Hát még, ha az ember nem házasodott össze a kollégájával. Reggeltől estig nézheti. Sőt, hát vele kell élni. Na, most ez a bezártság adja azt, hogy az emberek, akik vezetik a vidéki színházakat,azok ezt, ha úgy tetszik kicsit kihasználják. De nem szándékosan,  egész egyszerűen a helyzet adja. A baj ott van, hogy ezek az emberek 2-3 évenként változnak. Tehát 2-3 évig eszközként vezet egy színházat, aztán veszi a kalapját és elmegy. A színész ott marad. Ha tudott jóba volt az adott színház vezetőjével, he nem, akkor nem is játszott. Tehát úgy él vidéken, hogy teljesen kiszolgáltatott az adott 2-3 évenként cserélődő vezetőnek. Abszurdnak tartom ezt a helyzetet.
 
Győrffy Miklós:
 Lehet, van valami javaslatod esetleg? Mint aki végig játszotta az egész országot?. Te a bőrödön érezted ezt. Hogy lehetne valamiképpen ebből kátyuból… hiszen a vidéki színházakat nézve, eltekintve egy kevés kivételtől, de általában nagy állóvizek vannak. Hogy lehet ebből kimozdulni?
 
Györffy László:
 
Nézd, tekintve, hogy én nem vagyok művelődési miniszter ennek következtében teljesen mindegy, hogy mit mondok. Egy biztos, nevetségesnek tartom azt, hogy kicsit úgy csinálunk a vidéki színházakkal, mint amikor a gyerek megáll karácsony előtt a kirakatnál és azt mondja a kedves szüleinek, hogy ezt vagy azt az ajándékot szeretné.
De otthon van már neki a régi ajándéka is, amit tavaly kapott. Most kap egy újat. Nézi a kettőt,  és nem tudja mit csináljon vele.
Tehát a vidéki színházak vezetői időnként kapnak ajándékba egy színházat 2-3 évre, azzal eljátszadoznak, jobban mondva az emberek életével is eljátszadoznak, majd visszatérnek a régi ajándékhoz, adott esetben… Tudnék példákat mondani, de fölösleges. Van olyan színházvezető, aki már a pályán sincs és tönkre tett hozzávetőlegesen két tucat embert
 
 
Pillanatnyilag, hát szóval, nincs a pályán, valahol egészen máshol dolgozik. Három évig élet és halál ura volt. Úgy, hogy Ezen változtatni csak a művelődési miniszter tudna, ha akarna, gondolom, majd fog is.
 
Győrffy Miklós:
 
Hátha nem is úgy, hogy a megfelelő embereket választanák. Hiszen nagyon jól tudjuk hogy a vidéki színházak,  a megyei tanácsok fennhatósága alatt tevékenykednek. De legalább valamiféle demokratizmus a társulatban,   és nem a kiszolgáltatottság és a felül lévőség, és alul lévöség viszonya , azért csak tudna valamit segíteni, ha mondjuk például a gyárigazgatók mintájára, amiről már hallunk, igaz, hogy még csak a publicisztikában egyenlőre és nem a valóságban, de már a valóságban is azért. Vagy meg lehet pályázni a gyárigazgatóságot és bizony egy próbaidő után le lehet szavazni az igazgatót. Hát miért nem teheti meg ezt egy alkotó társulat például? Sokkal egyszerűbben, mint egy Ganz – Mávag vagy … Látsz erre…?
 
 
Györffy László:
Mondok egy példát Azt hiszem nem árulok el vele titkot, nagyon jó a példát egyébként.
A közelmúltban történt az, gondolom majd Önök is olvashatják, hogy a kecskeméti szinházba kinevezték  művészeti igazgatónak Hernádi Gyulát, főrendezőnek Jancsó Miklóst és fődramaturgnak Gyurkó Lászlót. Ez a három ember megpróbálta Győrött, hogy Győrben is ugyanilyen felállással létrehozzanak egy színházat. Győrben volt egy első titkár, aki azt mondta, hogy nem. Mert, hogy ő császár, mert, hogy ő az első titkár. Mondta, hogy nem. Tudomásom szerint Kecskemétre hívták őket. A demokratizmus ott érvényesül, amennyire tudom, elég friss a hír, de valamit mégis jelent. A társulat műszaki és művészeti dolgozói együtt írtak egy pár sort és enyhén szólva tiltakoztak a változás ellen. Nem tudhatom, hogy mi lesz a továbbiakban, mindenesetre a demokratizmus ennyire nem igaz, hogy maga a színházművészeti szövetség elnöksége sem tudott erről a változásról, holott a demokratikus gyakorlat azt írja elő, hogy be kellett volna jelenteni. Tehát most utólag bejelentették, hogy ők ott vannak. Hát erre természetesen majd a színházművészeti szövetség elnöksége megteszi az idevonatkozó demokratikus lépést utólag.
 
Győrffy Miklós:
 
Hogy emlékeztessem Györffy Lacit és  a publikumot is arra, meg magamat is, hogy végül is az ő szerzői estjén vagyunk. Ennyit beszéltünk a színházról egyenlőre és, hogy ne folytassuk az irodalommal   Hámori Ildikót megkérem, hogy olvassa fel a következőt. Tessék Ildikó.  ( Györffy László Teréz c. novelláját olvassa fel Hámori Ildikó színművész )
Egy valóságos tragédia, egy szenvedélyes érzelmekkel teli levél, és egy szenvtelen ám szakszerű jellemzés között, megint a dumentum. Györffy Lászlónak két kötete jelent meg eddig. Először a Dobd föl magad fiú novellás kötet, 73-ban, vagy 75-ben?
Kertész Péter felolvasott egy részletet egy regényből. És vannak még kéziratok. Eldöntötted már, hogy folytatod az írást, vagy végképp feladod?
 
Györffy László:
 
 Nehezeket kérdezel, mert elég köztudott dolog, hogy Magyarországon írásból nem lehet megélni. Ráadásul hozzá kell tennem , hogy vannak velem egy idős társaim, akik nem ilyen csekélyke eredménnyel dicsekedhetnek ,mint én, már több könyvet írtak és nem kívánom őket bírálni, ha Önök olvasnak , akkor bizonyára tudják, hogy vannak könyvek és írások, amelyek talán nem kellett volna, hogy kiadót kapjanak. Ezzel azt akarom mondai, hogy rendkívül szigorú és igényes vagyok önmagamhoz, nem tudom, hogy ez az igényesség és szigorúság nem vezet-e oda,hogy adott esetben nem mindent publikálhatok. Tehát ,  szeretném tisztességesen forgatni a tollat, viszont ebből nem lehet megélni, az, hogy a színészi pályám hogy megy tovább, ezt pillanatnyilag nem tudom megmondani, annál is inkább, mert ez a bizonyos tanulmány, amit az elején jeleztünk ez nem csak nekem volt egy felmérés, hanem, ahogy hallottam a színházi szakmában másoknak is. Egyben azt jelenti, hogy az ingázó vidéki színészet,   valami olyan helyzetbe került, hogy tulajdonképpen, becsülettel ki kell mondanom, nem lehet szerződést vállalni vidéken, mert egyszerűen nem lehet megélni. Most túl a pálya szeretetén, túl a színpad szeretetén, az az igazság, hogy arra nekem a közértben nem adnak kenyeret, hogy én azt mondom, hogy nagyon szeretem a színpadot, de hát ezért fizetést is kéne adni, azt pedig nem tudják. Ily módon egyelőre írok és dolgozom a szakmán belül Budapesten.
 
Győrffy Miklós:
Hát ez nagyon keskeny kis ösvény neked az életben. Már ne haragudj! Tudniillik egyfelől a színészetben amilyen elképzeléseid és elveid vannak, amik feltétlenül tisztességesek, mert hiszen nagyon régóta ismerlek, ezt tudom. Másfelől pedig magad is tettél célzást arra,  az Igényességed mellékmondataként , amit úgy kellene érteni, hogy bizony azt a fajta írást, amelyik a kemény történetek felé megy el, ha nem is társadalombírálatot, de olyan tényanyagot tartalmaz, nem gondolom, hogy kapva kapnak utána. Volt már konfliktusod emiatt, vagy volt már olyan, hogy nem közöljük Györffy úr , ezt így még se. Ha egy happyend lenne a végén, akkor esetleg…
 
Györffy László:
 
Volt. Mint ahogy minden író időnként visszakap egy-egy írást, másokkal is előfordult. Tulajdonképpen ezt a kis részletet, amit Kertész Péter barátom felolvasott ebből a regényből, talán ebből lehetne tudni, hogy miről is szólhat majd ez a regény. Én tulajdonképpen visszakérdeznék tőled, vagy ha tetszik Önöktől, egy pillanatra, egy másodperc erejéig gondolkodjanak el. Vajon ez a regény, ami ugye íródik, tehát amelyből ez a rész elhangzott, el tudják képzelni miről szólhat még, mert ugye ez csak nyolc oldal volt és van még belőle vagy kilencven. Nem tudom hirtelen melyik az a kiadó , amelyik kapkodhatna utána. Én viszont,   csak ezt tudom írni, mert… mert ez a kötelességem, hogy ezt írjam. Helyette írhatnék szép lila történeteket, amelyeket bizonyára közölnének, bár hozzá kell tennem, hogy nem tartozom azok közé az írók közé, akiket hogy úgy mondjam nem közölnek. De, ha szabad azt mondanom. Módjával. Meg kell válogatnom, hogy mi az,  amit adhatok közlésre és mi az amit nem adhatok.
 
 
 
 
Győrffy Miklós:
 Felelősség, tisztesség becsület. Laci, hát ezek nem ósdi kategóriák ma? Persze észrevehetted, hogy macskakörmök közé mondtam ezt. Miért van ez így szerinted? Tudniillik, az, hogy valaki szakmailag tisztességes és becsületes, jót produkál, minőségi munkát végez, ez elválasztható-e ezektől az ózsdi fogalmaktól, e ritkán emlegetett fogalmaktól: tisztesség, becsület, írástudó felelősség, és így tovább sorolhatnám.
 
Györffy László:
 
Hát…tulajdonképpen az elején is azt mondtam, hogy mindenkinek a maga területén kellene ezekkel az ózsdi fogalmakkal, mint tisztesség, becsület élni. És lehet, hogy ózsdi fogalom, de az az érzésem, hogy e nélkül semmilyen társadalomban nem szabad élni. Se nyugaton, se keleten. Így gondolom. Ilyen egyszerűen.
 
Győrffy Miklós:
Mondd, nem lehet az véletlen, például, hogy te a Latinovits Emlékbizottság közelébe kerültél! Sőt, annak vezetője vagy.  Mit jelent számodra Latinovits? Tudniillik az első vers, amit felolvastál L.Z….
 
Györffy László:
Igen. Megalakult a Színházművészeti Szövetség keretén belül egy Latinovits Zoltán
Baráti Kör és annak a titkárává választottak és hát nem tudom, talán véletlen volt, vagy, ha van olyan , hogy szükségszerű véletlen, akkor ez szükségszerű véletlen volt talán. Gondolom, hogy ő valami olyasmit képviselt ebben a társadalomban, nemcsak, mint színész, hanem, mint ember, olyan ózsdi fogalmakkal, tisztesség, becsület, amibe bele halt. Ezekbe az ózsdi fogalmakba bele lehet halni. Annyira ózsdi. Én a magam részéről megpróbálom a dolgomat tisztességesen elvégezni, meg kell, hogy mondjam, nem is olyan egyszerű,
 
Győrffy Miklós:  Miért?
 
 
Györffy László:
Hát, van néhány akadálya a dolognak. Adminisztrativ dolog. Szóval egy kicsit nehezen megy. De hát erröl most nem akarok itt bőven beszélni, hiszen olyasmiről beszélünk, amit szinte senki nem ismer.
 
Győrffy Miklós: Akkor egy kisegítő kérdést adok. Könnyen el tudnál képelni egy másfajta emlékbizottságot, vagy baráti kört, ami könnyebben működik?
 
Györffy László:  Nem tudom, hogy mire gondolsz?
Győrffy Miklós: Ha egy más nevet teszünk föl.
 
Györffy László: Ja egy más nevet. Nem tudom, hogy… hogy már ne haragudj a kérdésed jó…
 
Győrffy Miklós: Latinovits személyével függ össze, hogy nehezen mennek a dolgok?
 
Györffy László:
Azt hiszem, hogy nem Latinovits személyével függ össze… Azzal, ahogy ebben az országban minden nehezen megy, hát véletlenül egy ilyen Latinovits Baráti Kör is nehezen indul be, de lassan, tán, ha bírja az ember türelemmel, talán lesz belőle valami.
 
Győrffy Miklós:
 
Azt nem tudom, hogy a tisztelt publikum bírja-e türelemmel, én szeretném Önöket a végén felszólítani és nem költői a felszólítás, hanem valóságos.  Van-e Önöknek kérdésük Györffy Lászlóhoz, és amennyiben van, gondolom állsz eléje, és válaszolsz rájuk, amennyiben nincs, akkor először kérdezem van-e kérdés vagy megjegyzés.
 
Nő szól hozzá. Megérti  Györffy Lászlót.
: Közömbösek az emberek. Érzéketlenek az emberek.
 
Féfi. Mit jelent…. A Szabadesés… az írásában…
Györffy László:
Szabadesés fizikai törvényszerűség. Egy test zuhan és a föld vonzása közben megállíthatatlanul halad a vég felé.
Részben akaraterő és türelem, meglehetősen fáradtságos hétköznapok kellenek ahhoz, hogy valaki, miközben zuhan, eltérítse önmagát. Vagyis, hogy ne hagyja, hogy a körülmények által zuhanjak. Ha úgy tetszik. Önmagam zsandára vagyok és igyekszem önmagamat eltéríteni. Nehogy véletlenül rossz úton járjak. Így, ha szabad, szimbolikusnak szántam a címet. Egyébként a generációmról. Nem tértünk itt ki rá. Annyit szeretnék mondani erre a generációs dologra, hogy nem azt mondanám, hogy történelmi tévedés, de a mai 35-40 év körüliekkel történt valami olyan, amelynek nem lett volna szabad, hogy megtörténjék, véleményem szerint. Az előttünk járók tudjuk részt vettek a II. világháborúban. Nagyon sok mindent tapasztaltak, az utánunk következők a mai húszévesek… azoknak elképesztő hogy is mondjam csak, történelmi tudatlanságuk van, amiről nem tehetnek, mert hiszen nem tanították meg az iskolában nekik, nem akarok itt példákat mondani. Önök is nagyon jól tudják. De, hogy valaki azt mondja, Rákosi Mátyás az 1848-as szabadságharc tábornoka volt, mondja az egyik húsz éves ember. Miért ne? Ha egyszer nem tanítják meg neki. Adva van egy ilyen generáció, amelyik képes ilyet mondani, adva van egy másik generáció, aki a Rákosi börtönében ült. A kettő között vagyunk mi. Mi tudjuk ki volt Rákosi, de nem ültünk a börtönében. Illetve egyikünk, másikunk egy kicsikét, de akkor még fiatalok voltunk. Bizonyos történelmi dátumra célzok ezzel. Előfordult néhányunkkal ebből a generációból. Na, már most itt állunk, és ha nem tévedek, mi lennénk ennek az országnak a … a gerince. Akik dolgoznak.
 
 
Győrffy Miklós:
 Biológiai okokból a szürkeállomány java nálunk van.
 
Györffy László:
Igen. Na, már most, hogy a te szavaiddal éljek, ezzel a szürke állománnyal nem sokat tudunk kezdeni, mert nem engedik. Vagy lehet, hogy engedik, csak olyan vargabetűket kell csinálni és olyan utakat kell bejárni, hogy mire az ember végre a helyén tudja magát,  addigra réges-  régen elfárad. És egyáltalán nem csodálkozom azon, ha egy mai negyven éves úgy néz ki, mint egy mai hetven éves. Már, ha leülünk és beszélgetünk. Fáradt, kedvetlen, nincs kedve dolgozni, vagy ha igen, egész nap a sirámokat mondja, hogy ez nem megy, az nem megy. Én azt hiszem, hogy volt egy kifejezés az előző generációra. Azt mondták: a meszes gödör nemzedék. Én megkockáztatnám szerényen ezt a kifejezést, átfordítva, az igazi szellemi meszesgödör nemzedék, az a mai harmincöt és negyvenöt közötti. Még egyszer ismétlem: szellemi meszesgödör nemzedék.
 
Győrffy Miklós:
Tessék parancsolni.
 
Férfi kérdez:  Mi lenne kedves Györffy László, ha nem lenne Györffy László?
 
Györffy László:
 
Nem tudom. Ez vagyok. Nem tudom, hogy mi lennék. Még nem mentem át az úton.
Ha módomban állna, még egy kicsit feljebb. Nem áll módomban, nem kell félni.
 
Győrffy Miklós:
Hölgyeim és uraim konstatáltam, hogy akkor ez a beszélgetés befejeződött? Amennyiben nincs több kérdező, akkor köszönöm Önöknek,hogy megtisztelték Györffy Lászlót és megtisztelték Hámori Ildikót  és Kertész Pétert azzal, és nem utolsó sorban ,hogy meghallgattak engem is.
 
Györffy László:
Bocsánat, csak még egy szót. Szeretném tisztelettel megköszönni mindenkinek, aki eljött. Nem azért mondom, mert így dukál, hanem egyszerűen azért, mert manapság úgy rohanunk el egymás mellett, és úgy nem figyelünk oda a másikra, hogy ha egy órácskát, egy és negyedórácskát vagy, másfelet tudunk szánni valakire, jelen esetben Önök  rám, bocsánat, miránk, akkor ezért köszönet jár. Tehát nem azért mondom, mert így illik, hanem  mert így is  érzem. Általában azt szoktam mondani, amit érzek. És nagyon szeretném megköszöni Zalka Ilonának, hogy vendégül látott bennünket. Ugyanis a vendégség azt jelenti, hogy valahova az ember elmegy, és ott bemegy az ajtón, és ott van. Hát bejöttünk ide,  és most itt vagyunk. Együtt. Hát ezért köszönjük Zalka Ilonának, hogy erre módot adott.
 
( Györffy László hagyatékából)