Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az aluljáró c. könyv... riport- Nyakas Szilárd

2010.01.13

 

Nyakas Szilárd

 az Aluljáró című könyvről ( részlet )


„ Fodor Tamás a mai fiatalok éber, gyanakvó tudatáról szólt az imént, arról, hogy  a tiszta érzelmeket, a tragikus,  katartikus pillanatokat, ha vágyják is a színházban, de át nem engedik, magukat azoknak. Azaz nekünk. Az előző korosztály gesztusainak, nem dőlnek be, meghallgatnak, figyelnek, jó esetben, aztán a leghatásosabbnak vélt pillanatokban egymásra villan a tekintetük és halkan vagy hangosabban fölnevetnek. Csak lassan a testtel öreg! Mi az a tény, amivel a hitelességedet bizonyítod? A világ, amelyet átadsz nekünk? Na, ne röhögtess, Nem tudom, hogy ezek a fiatalok hogyan néznek Györffy László most megjelent gyűjteményes kötetének, az Aluljáró-nak többnyire a negyvenes-ötvenes korosztályból származó hőseire. Hőseit mondtam. Igen, a  régi reflex szerint. Itt novelláknak, novellafüzéreknek központi alakjairól van szó, szó, mi, szó, inkább antihősökről, mint klasszikusokról. Mindenesetre egy olyan nemzedéknek tagjaival szembesülhetnek az Aluljáró című kötetben, amelyik végjátékot játszik. Végig. Nem adja föl, legtöbbször, de nem is remél. Talán gyanakodva nézik, ezt a tudatos, mindentől való elfordulást a fiatalok, számukra már ez is gyanús. Túlságosan egyoldalú. Kicsit önsajnáltató, önsorsrontás ez. A fiatalok, a mai fiatalok probléma megoldóak. Feladat - centrikusak. E gyakorlatiasságból ugyanakkor hiányzik a „  föld fog sarkából kidőlni „  hite. Hitetlenül és hihetetlenül gyakorlatiasak. Tudják, hogy sok mindent meg lehet oldani, De legalább ugyanannyit nem. Nincs megváltás igényük. Nem bíznak az e világi megváltókban. Györffy László Aluljárójának  szereplői sem törekszenek a megváltódásra. Talán a 472 oldal egyikén sem olvasható ez a szó. Mégis, ezeken a végjátszó alakokon más, mint a megváltás már nem segít. És ezt, legbelül, tudják is az Aluljáró hősei. Tudják, mert csak az várja a megváltást, aki magán már végképpen nem tud, és nem akar segíteni. A Györffy novellák szereplői, nem a társadalomból, az értékekből, az emberekből ábrándulnak már ki, ők ezen réges-régen túl vannak. Egy korszak legnagyobb bűneként ők már ott tartanak, hogy önmaguk előtt is hitelüket vesztették. És hátborzongatóan félelmetes, hogy Györffy László ennek az önhitel vesztésnek a pátoszát leli meg és mutatja fel.

Mert ennek is van, úgy látszik pátosza. Az Aluljáró ennek az emberi, írói felfedezésnek a bizonyítéka. „

 

 

 

Nyakas Szilárd műsora  „ Gong  „ c. műsora

( Nyakas Szilárd szerkesztésében elhangzott beszélgetés Györffy Lászlóval a

Magyar Rádióban )

 

Nyakas Szilárd


„ Aluljáró „ avagy az önhitel vesztés pátosza. A  Gong mai vendége Györffy László író. Az Aluljáró c. könyv hősei egy picit úgy érzem, és nem is kicsit, ez az igazság, önmaguk emberi lehetőségei alatt járnak. Az értelmiségi emberek küszködnek,a külső környezettel, a szorításokkal, de ezek a szorítások valahol aztán beléjük is épülnek. Tehát valahol utána nem elég a külső környezettel megküzdeni, hanem  önmagukkal is komoly küzdelmet folytatnak. Mert ez a külső nem marad csak külső az ember életében, ez a külső,  ez előbb-utóbb belsővé is válik. Jól látom – e ?

Györffy László:

Azért nem látod jól, mert amiről te beszélsz, az egy jelmez lenne, az ember pedig nem jelmezbe öltözik, amikor megszületik. Nem jelmezeket öltenek az emberek, tehát, ha az értelmiségről beszélünk és most a magyarországi értelmiségről beszélünk…

Nyakas Szilárd:

És nem is akármilyen korúról, hanem elsősorban a középkorúról a negyvenes-ötvenes…

Györffy László:

A  negyvenes - ötvenes korú magyar értelmiségről. Ő kénytelen volt végig élni egy korszakot és csak rajta múlott, egyénenként, mindenkin, hogy hajlandó volt-é belemenni egy immáron 1956 óta tartó játékba, vagy nem volt hajlandó. Aki nem volt hajlandó, az úgy ahogy lehetett , élte az életét, de … És amikor te azt mondod,  hogy az Aluljáró című munkámban ezek az emberek,… H át elég sok mindenről szó van, hogy ezek alul maradnak –é,  vagy sem, a maguk képességei alatt…?  Én nem véletlenül írtam azt, amit leírtam, hiszen végül is tíz esztendő munkája fekszik itt, ezek az emberek, tehát ez a bizonyos középkorú generáció egy része nem volt hajlandó belemenni egy bújócska –j átékba.  Na most, aki nem volt hajlandó belemenni, az nagyon nehéz sorsúvá vált. Mondhatnám azt, hogy hát szegénylegényként élte az életét. Nem szerzett kocsit, villát, satöbbi. Fönn  tartották magukat bármilyen módon, és most , most kellene ennek a lelki és szellemi visszatartásnak gyümölcsözni… 

Nyakas Szilárd:

Várjunk egy pillanatot… Mi az, hogy visszatartás… Hát, azért ez az értelmiségi réteg a maga módján megpróbálta kifejezni a saját vágyait, gondolatait,értékeit… Hát nem is igazán tartotta vissza magát, csak éppenséggel nem csinált társadalmi karriert.

Györffy László:

Nem tudom mit értesz társadalmi karrier alatt?

Nyakas Szilárd:

 Nem kapott  különböző elismeréseket. Sem pénzben, sem rangban, sem erkölcsiekben. 

Györffy László:

 No,de feltételezem, hogy kellett volna, nem? Hiszen ezt a mai rendszert, ami létrejött, immáron… Hála istennek, mondom ezt… Ez az értelmiség hozta létre.

Nyakas Szilárd:

Részben ez az értelmiség hozta létre.

 Györffy László:

 Nem részben, teljes egészében.

 Nyakas Szilárd:

Hát azért nézzük! Azzal, hogy egy kimondott  rendszerváltozás történik, ezzel az emberek automatikusan nem változnak meg.

Györffy László:

Sajnos nem. Nagyon nehéz a szülés. Nehéz a szülést végig csinálni. Itt most egy szülésnek a tanúi vagyunk, és nem tudjuk pontosan, hogy azok az emberek, akik részt akarnak venni ebben az  átalakításban, azok, valóban megérdemlik -é a jogot, hogy átalakítsák a rendszert vagy csak újabb karrieristákat látunk megint, átigazolókat, akik különböző pártokba igazolják magukat, és a lelkük legmélyén nem tudom, hogy mennyire emberséges emberek. És, ha már a középgenerációról beszélgetünk, pontosan róluk van szó. A középgenerációs értelmiségről. Ugyanis, ha ők  nincsenek, akkor az ország nem itt tart. Az én kérdésem csak az, hogy mi történik akkor, hogyha, hát az adott helyzetben most pillanatnyilag ezt az értelmes generációt nem használják ki kellőképpen. Kihasználni, most ezt a szót jó értelemben mondom. Tehát minden ami szellemi kapacitásuk van, ezt ki kell használni. Jó értelemben. Ha nem használják ki, akkor nem tudom, hogy kire számítanak

Nyakas Szilárd:

Magyarán. Az Aluljáró értelmiségből mikor lesz szinten járó értelmiségi?

Györffy László:

Gondolom ezt nem tőlem kellene kérdezned, hanem akik vezetik majd az országot.

Nyakas Szilárd:

 No,de azért nem csak a vezetőktől függ ez, hanem magától az értelmiségi rétegtől is.Mit akar csinálni? Harcol-e a lehetőségekért? Nem adja-e föl időnek előtte?  Nem lép ki  a társadalomból. Nem megy külföldre. Nem lép ki az életből. Magyarországról talán éppen az értelmiség mozdul tovább Nyugat-Európa irányába. Van-e lehetőség, van-e erő ebben az értelmiségben? Ebben a negyvenes-ötvenes értelmiségben, hogy alkosson, itt alkosson, hitet sugározzon továbbra is.

Györffy László:

Hát abban az esetben , ha megengedik.

Nyakas Szilárd:

 De kik? Hiszen nincs most már egyirányú hatalom, most már egy kölcsönösen ellenőrzött hatalom van, amit demokráciának neveznek.

Györffy László:

De úgy gondolom, hogy az új karrieristák megint feltűntek. Tehát nem rendszerváltozásról van szó, hanem arról van szó, hogy minden társadalomban, a miénkben is, mindenkoron vannak emberek, akik a maguk pozícióját szeretnék megszerezni.  Én azt mondanám neked, hogy ez az új elit, ez a technokrata elit, ez került előtérbe, ezt én részben megértem,azért értem meg,mert hiszen a nyugat adja a pénzt, és  úgy gondolják, hogy ez a technokrata elit, ez majd rendbe hozza az országot. Ez egy tévedés. Azért tévedés, mert az országot a szellem hozza rendbe. Annakidején a falvak  határában fákat oltottak be.  És senki nem nézte, - vad fákat értem ez alatt -  és senki nem nézte, hogy övé-e a fa. Csak beoltotta, vagyis nemesítette és nem nézte, hogy az övé-é vagy sem. Majd érő gyümölcsöt adott. Na most erről van szó. Tehát amikor mi… Mi , a középgeneráció élünk,  és csinálunk valamit, az nem nekünk szól, hanem majd  a következő nemzedéknek. Tehát nekünk az a dolgunk, a kötelességünk, hogy oltsuk be a vadon termő fákat, szellemi értelemben, majd ezt gyermekeink élvezni fogják.

Ez pedig nem érdek kérdése, hanem szellem kérdése.

Nyakas Szilárd:

Lehetséges ezek szerint, hogy az előző rendszerben Aluljáróvá vált értelmiség újra csak Aluljárásra kényszerül?

Györffy László:

Hát elképzelhető. Azon egyszerű oknál fogva, mert, hogy ha nem gondolják végig, már úgy értem, az ország pozícióban lévő vezetői…Tehát  nem gondolják végig, hogy számítani kell erre a generációra. És nagyon fontos, nem a sámli szónokokról beszélek, nem a mindenáron önérvényesítőkről beszélek, hanem a józanul, normálisan dolgozó emberről beszélek. Mert sámli-szónok az mindenütt van. Hanem, aki valóban tesz, de az nem mutatja magát. Magyarul, ha a magyar élet minősége nem változik, a buszon való közlekedéstől a közértben való kiszolgáláson át, a postai ügyintézésig, tehát mindenütt, mindenhol, ha ez nem változik meg, akkor ez nem rendszerváltozás. A rendszerváltozás belül történik, a lélekben. Na, most, ha ez nem történik meg, akkor hiába címkézünk…   Hiába adunk más címet az országnak,hiába van piros-fehér-zöld lobogó, mert ez nem oldott meg semmit.

Nyakas Szilárd:

Na, de hát ebben az értelmiségnek küldetéses szerepe lehet és kell, hogy legyen.

Györffy László:

Hát abban az esetben, még egyszer mondom, ha engedik.

 

 

 

 

Gong –„  Hogyan tudunk kormányozni  önkormányzatot? "

Györffy László jegyzete ( az író olvasta fel jegyzetét )

(A jegyzet elhangzott a Magyar Rádióban Nyakas Szilárd

szerkesztésében)

 

Amputált országunkban a több, mint négy évtizedes államrend az emberi szubjektum elleni merénylet volt. Negyed százada pedig egy gyengén oszcilláló társadalomban éltünk. Most azonban a magyar állampolgár ember más történelmet él meg, nem is akármilyet, de ismét emberi esendőségének dilemmája előtt áll. Kikkel, mikor, hogyan avatkozzék, vagy avatkozhat bele a történelmi fordulatba, saját nemzete vagy kisebb közössége sorsába. Tényként kell tudomásul vennünk jó néhányunknak, hogy az áhított szellemi egyenlőség és a gyakorlati életünkbe való beleszólás jogát többen a régi állampárti reflexek, centralizációs beidegzésével kívánták és kívánják működtetni. Nem a pártok deklarált sikeresen végrehajtott programjairól van szó, hanem ahogyan a pártok kialakulhattak, és ahogyan a falusi , községi, vagy városi kerületek vezetőségei elnökségét terelgették, és terelgetik a szavazótábor polgárainak közösségét. Ha egy testben gyulladási folyamat zajlik, antibiotikummal ugyan kezelhető, a tünetek elmúlnak, csak éppen soha sem fogjuk megtudni, hol is az a gyulladásos góc. Az önkormányzatok képviselőtestületeinek megválasztása, legalábbis a vízfej fővárost illetően, már a kialakult pártok vezetőségeinek, nagyvonalúan a közösség részletes tájékoztatást mellőző módszerével történt. Ezért szomorú kétkedéssel mérlegelhetjük, vajon a közösség sorsát irányító önkormányzati képviselőtestületek működése nem fedi- é el a jövőben a tényleges bajokat ? Hát erre sajnos van esély. Az, semmiképpen nem lehet magyarázat és vigasz, a mi speciális magyar viszonyaink között, hogy megtörtént már vagy csak ezután történik meg? Minden pártban a tömegdemokráciák mechanizmusa szerint a pártoligarchiák kialakulása. Azaz, már majdnem két éve, részben önjelölt falusi, községi, városi, kerületi csoportocskák tagjainak jól értesüléssel pózoló, akol meleg egymáshoz dörgölődzése, és a tehetetlenség nyomatéktól vezérelve most már saját közösségük, önkormányzatuk, képviselőjelöltjeinek indítása, képviselőtestületeik kialakítása. Aki ezt nem vette tudomásul, megint kiszorul, most már talán, ha nem is a közéletből, a  párt politikából feltétlenül. Mert 1988, 90-ben éppen abban a faluban, községben, kerületben élt. Vagy jönnek ismét a most már törvényesen hitelesen maguk választotta középkáderek, akik a parlament, a kormány, a saját pártjuk programjait gyarlólelkűen fogják értelmezni? A pártállami rendszer szemétdombi kakasok gőgjével viselkedő korrupt, kontraszelekció szülte lakóbizottsági tagok helyett? Akiktől némelyek vették a bátorságot és intézkedést követeltek, kiabáltak velük, megszégyenítették őket. Természetesen eredmény nélkül. Ismét az ügyeskedő, sámli - szónok - középszer kap lehetőséget a városokban? Mert a kisebb településeken ismerik egymást az emberek, és pontosan érzékelik majd, olykor közvetlenül személy szerint az elsorvasztott, és megszűnt helyi közélet minőségi változását. A vidéki közösségek helyes vagy helytelen önkormányzati választását. A városokban azonban az irányítók közül, a pozíciókból az eddigi tapasztalatok szerint, olykor ki fognak szorulni a szakmai értékeikkel és emberi minőségükkel az arra megérdemülten rátermettek. Mert nem kívántak részt venni a pártpolitikai pozíciókért folytatott csuklógyakorlatokban. Kiváltképpen, hogy a választó állampolgároknak , a népességnek, mindössze 4 % - a tagja valamilyen pártnak. A független jelöltek pedig, anyagi és szellemi háttér hiányában igen nagy  hátránnyal indulhattak, ennek ellenére igen nagy számban kaptak bizalmat. Ez a helyi társadalmi szerveződéseket figyelembe véve azt eredményezte, hogy csak a falvakban, kis településeken beszélhetünk emberközeli, valódi választásról. Tulajdonképpen egy szellemi világválság korát éltük,  a nagyhatalmi érdekek szerinti kettéosztott Európában. A magyar politikai és társadalmi élet is, többek között azért  küszködik válsággal, mert csak  körvonalaiban tudja mit állíthat annak helyébe, amiben eddig élt. Mert valójában az egész emberi mentalitást új alapokra  kellene helyezni. A régi helyébe kellene állítani valamit. Nevezetesen önmagunkat, de ehhez magyar, demokratikus és liberális esélyegyenlőség kell, de ez csak lehetőség, amellyel élni is tudni kell. Igaz, negyven év után, ezt mindannyiunknak tanulni kell, de jó vagy rossz tanuló, szorgalmas vagy stréberkedő nebulók mindig voltak és lesznek is. Az egyén legfeljebb emberi minőségében bukik meg, de ha társadalmi, politikai vezető szerepet , irányítgatást akar vállalni, akkor már tömegek bukhatnak vele, ha hibázik.  Ezt  a veszélyt kellene  elkerülnünk, amikor új elkötelezettségű embereket választunk társadalmi és hétköznapi életünket irányító vezetőknek. Ha az egyes pártok és szervezetek végre országos ügyekben is dönthetnek, a közélet átformálását jelentősen befolyásolhatják, akkor a tájékozatlan többség számon kérheti az egymást lekicsinylő pártok és szervezetek szócsavarás bajnokaitól, hogy mennyire és milyen módon szólhatnak bele,  saját életminőségük változásába.