Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Irodalmi Figyelő - 1999. Kossuth Rádió

2010.02.12

 


Irodalmi Figyelő - 1999. szept.2. Kossuth Adó

Liptai Katalin műsora

L.K.


A mai műsorban két olyan szerzővel ismerkedhetnek meg, akik korunk hűséges krónikásaiként kizárólag belső kényszerből láttak el olyan jószolgálati írói feladatokat, amelyek nem kevés személyes bátorságot is igényeltek....

(a további vágatlan anyag)
L.K.

A 60. életéve felé közeledő Györffy Lászlónak az utóbbi években megsokasodtak a publikációi, úgy emlékszem, hogy tavaly is két könyve jelent meg, a nyugati magyarokkal készített beszélgetése és egy válogatott esszé kötet. A mostani könyvhétre is két kötettel rukkolt elő, az egyik a publicisztikát tartalmaz, a másik három kisregénynek a gyűjteményes kötete. Most nem tudom, hogy ez afféle életkori sajátosság-e ilyenkor, hogy már a betakarításra gondol az íróember, vagy egyszerűen az utóbbi évtizedben több lett az írni valója és szabadabban tudta is megírni, mint korábban.

Gy.L.


Azt gondolom, hogy elsősorban a megváltozott társadalmi és kulturális helyzet az, ami indokolja, hogy többet tudok publikálni. Konkrétan, ha már a publicisztika szóba került, akkor 1989, 90 előtt, gyakorlatilag nem igen írhattam publicisztikát, ha írtam, akkor azt vagy visszakaptam, vagy arra kértek, hogy azt vagy húzzam meg, vagy javítsam ki, én pedig erre nem voltam hajlandó. Így aztán, hogy finoman szóljak, ritkásan publikáltam ilyen közéleti írásokat. És nyilván 89/90-től ez megsokasodott, módomban állt, és ez állt össze, immáron három ilyen közírói kötetté, ez a harmadik, ami az idei könyvhéten jelent meg. Ami a betakarítást illeti, az meg valóban egy picit életkori sajátosság, hiszen három kisregényem jelent meg ebben a Hármaskönyvben, és valóban arról van szó, hogy úgy gondoltam, és úgy gondolta a Zeusz Kiadó is, hogy jó lenne, ha egybe lehetne látni ezt a három kisregényt, ami gyakorlatilag az én generációmnak, ennek az ötvenes generációnak kicsit az életének a keresztmetszetét adja.

L.K.:

Mielőtt a szépirodalmi vonatkozásokba belemerülnénk, még egy kis visszapillantás erre a publicisztikai kötetre. Honi látószög, ezt a címet viseli, és alcímeként kordokumentumokat tartalmaz. Közli is, és tudni lehet, hogy a Bécsi naplóban és a nyugati magyarságban láttak napvilágot ezek az írások, amely írások hát a jelen évtizednek aktuális történeteit és elég súlyos gondjait taglalják, ezek a gazdasági, társadalmi és politikai mizériák tulajdonképpen mindennapjainkat megkeserítő tényezők, nemcsak a szenvedő alanyai vagyunk, hanem részben a felelősei is. Nem csoda, ha ez magát nem hagyja nyugodni, és ebből a kötetből is ugyanolyan szenvedélyes és indulatos embernek lehet magát megismerni, mint amit általában a korábban ilyen műfajú írásaiból leszűrhettünk magunknak, mint képet Györffy Lászlóról.






Gy.L.:

Hazai kitekintés nyugat felé, és valójában ez egy krónikás-i munka, mondhatnám úgy is, hogy ezt újságíróknak kellett volna elvégezni, azonban azt gondoltam, hogy miután 1992-től módomban állt egy ösztöndíjat kapnom, és sok időt töltöttem Bécsben, illetve Ausztriában. Úgy gondoltam, hogy ott olvasva a lapokat, amelyek bizonyos magyar tudósítók vagy legalábbis magyar származású tudósítók tollából jelentek meg, úgy vettem észre, hogy sajnos nem a teljes És gondoltam, hogy a Bécsi naplóba megírnám ezeket a helyzetjelentéseket, amely gyakorlatilag krónikási feladat,mint mondottam. A törvényeket, a rendelkezéseket és az ország légkörét próbáltam ábrázolni, néha-néha hozzátéve a magam közírói meglátását és úgy gondolom, hogy ezzel némi hasznot is hajtottam. Tehát én igazából ezt nem úgy tartom publicisztikának, mint az előző két kötetemet, ezek inkább csak olyan krónikási beszámolók. Természetesen benne vannak az indulataim is,ahogy Ön mondta, azon egyszerű oknál fogva, mert pontosan tudjuk, ez az 1993-1996-97 között eltelt időszak nagyon keserves volt mindannyiunk számára, és nem lehetett indulat nélkül és megalázottság nélkül átélni mindazt, ami történt velünk, különböző hétköznapi rendelkezésekben, és egyáltalán a hétköznapi életünkben.


L.K.

Varga Domokos az utószavát írta ennek a kötetnek. Tárgyilagos vizsgálatra buzdítja, vagy inti magát, ami nyilván vérmérséklet kérdése is, mert talán el kell telni egy kicsit több időnek, hogy mi tárgyilagosan tudjuk nézni pont ezt a periódust.

Gy.L.:

Igen, ez nagyon érdekes, mert ő ugyan tárgyilagosságra int engem, de azt is hozzáteszi az utószóban, hogy ő maga sem tud mentes maradni az indulatokról, olvasva ezt az anyagot, illetve hát ő is természetesen átélve ezt a korszakot. Ez valóban vérmérséklet kérdése, de ismétlem, ő is nálam tapasztaltabb és idősebb ember is indulatba jött, úgy, hogy talán nem kell pironkodnom az indulataim miatt. Viszont szükség van ilyenfajta beszámolókra, azt hiszem, hiánypótló is bizonyos mértékig, úgy gondolom. És talán az is igaz, hogy ha bizonyos rossz aspektusból nézzük a mai életünket,mindezeket a változásokat, akkor az az érzésem, hogy gyermekeinknek teljesen ferde tudósításokat adunk, ha véletlenül kutatnák ezt az időt. Ezért gondoltam én, hogy szükséges ezt megírni.


L.K:

Az olvasónak pedig szíve joga, hogy miképpen azonosul a maga véleményével vagy esetleg éppenséggel más nézeteket, vall. Egy és ugyanazon jelenségről. Györffy Lászlónál időnként a szépirodalmi művekben is megcsillan olyan színezete vagy nézőpontja a dolgoknak, amint az imént nem tudom, hogyan is mondta, krónikási feladatot vállalt, azt pedig, ha jól emlékszem jószolgálati írói munkának szokta nevezni, amit például a Besúgóval társbérlőben, című kisregényben is megkísérelt megírni. Ebben a Hármaskönyvben három kisregénye látott napvilágot, kettő közülük korábbi, a Kőorgonák és az Aluljáró. Ez a harmadik pedig amint az imént említettem, Besúgóval társbérletben kettőnek a főhőse Ciren Simon, akinek a névválasztása nem lehet véletlen. Ugyan az Újszövetségből ismerjük a Jézus keresztjét cipelni segítő Cirenei Simon alakját, aki ugyan nem önszántából vállalja ezt a kereszthordozást, de az út végére talán megsejt valamit az önkéntes keresztvállalás lényegéből is. És a mai Ciren Simonoknál is hasonlóképpen van ez, úgy érzem.


Gy.L.:

Hát valóban így van, szándékos volt a névválasztás, nem akarok nagyképűnek tűnni, de nem magam érzem magamat Cirenei Simonnak, hanem van egy bizonyos olyan szellemi társaság, vagy kultúr társaság Magyarországon, amelyik kényszerűen vállal bizonyos szellemi munkákat, ha úgy tetszik idézőjelbe , katonák lökdösik oda, hogy cipeljék a keresztet. Hát én magam is, egyrészt ilyen sorsot éltem meg, másrészt mások is megéltek ilyen sorsot. Egy kicsit ezeket, a szellemi embereket szimbolizálja ez a Ciren Simon névválasztás, akik egyszer csak odakerülnek , és tetszik, nem tetszik nekik, kénytelenek cipelni Jézus keresztjét. Azt hiszem, hogy ez talán rávilágít arra az értelmiség helyzetére is, amikor belepottyannak olyan történelmi helyzetekbe, amikor valójában talán nem is akarnak ők ebben részt venni, de kényszerűen részt kell venniük, mert a lelkiismeretük, a gondolkodásmódjuk taszítja őket erre. Tehát szimbolikusan cipelik Jézus keresztjét, szimbolikusan kínlódnak, verejtékeznek, és az út végére, nagyon pontosan mondta Ön, az út végére valami keveset talál-talán megértenek valamit abból miért is kellett nekik ilyen életet élni. Egyébiránt az Aluljáró c. kisregény első fejezetében én egy ilyen képzelt beszélgetést folytattam Cirenei Simon és Jézus között, amiben ezt, amit most elmondtam, nagyjából vázoltam is, ugyanis ott jelzi Cirenei Simon Jézusnak, hogy fogalma sincs, hogy ő kicsoda, neki miért kell itt lenni, és különben is bolondnak tartja. Egyáltalán miért van ez. És az út végére kezdi megérteni, hogy neki minden nap le kell ide jönni, és figyelnie kell a keresztre feszítetteket, és segíteni kell cipelniük a keresztjüket. Ez a feladata Cirenei Simonnak, ezt érzi. No, talán egy-egy ilyen mai magyar magamfajta szellemi ember, íróember, de egyáltalán a kultúrával foglalkozó ember, talán-talán ha már az idő szóba került, így hatvan felé járva, bizony meg kell, hogy érezze azt, hogy okos volt-e a keresztet cipelni, kellett-e ezt a keresztet cipelni. Véleményem szerint, igen.

L.K.:

A három kisregény közül hozzám legközelebb a Kőorgonák áll, amelyet annakidején én is élvezettel olvastam. Ez egy zátonyra futott szerelemnek a története, pontosabban az agóniájának utolsó három napja. Ez a három utolsó nap fojtogató, és egyben megtisztító és megrendítően szép pillanatokkal is szolgál. Erőssége a párbeszéd, amiből azt is lehet sejteni, egyébként lehet tudni magáról, hogy a hangjátékhoz is ezért vonzódik talán, rádiójáték kötete is jelent meg. Ezekben a párbeszédekben olyan megrendítő emberi pillanatok szikráznak fel, amelyek saját életünkből is lehetnek ismerősek, hiszen kinek nem volt ilyen eltemetett, ki nem élhetett szerelme. De ebben érzem én a legerősebbnek a vallomásosságot, az önéletrajzi jelleget a három mű közül.

Gy.L. :

Tagadhatatlan, hogy önéletrajzi jellegű a mű, bár a Besúgóval társbérletben is, sajnos az, de hát most a Kőorgonákról van szó. Tehát önéletrajzi jellegű és azt gondolom, hogy valamit, olyasmit fogtam meg a hetvenes évek elején, közepén, sőt hát a nyolcvanas években jelent meg, egész pontosan 1980-ban. Én azonban már az 1972-ben, 1973-ban megírtam. Tehát nyolc évig feküdt az íróasztalomban. Ezt azért jelzem, mert, ha a 70-es évek elején, amikor egyre jobban a 68-as Prága után és a 68-as nyugati polgári lázadások után Magyarországra is begyűrűzött, mai keletű szóval ez a szellem. És akkor bizony sokkal tragikusabb volt az, ha egy magyar férfi vagy magyar lány beleszeretett egy külföldibe. Tehát itt nemcsak szerelem van, hanem mögötte az a társadalmi feszültség, kiszolgáltatottság a hivataloknak, a Belügyminisztériumnak. Mentalitásbeli különbség. Tehát akkor a mi huszonéves korunkba rácsodálkoztunk arra, hogyan gondolkodik egy nyugati, meg hogyan viselkedik, milyen kölni illata van, hogyan beszélget valamiről, hogyan látja a világot. Nekünk kicsit furcsa volt az egész, főként azoknak, akik ki sem mehettek nyugatra, mert nem kaptak útlevelet, mint ahogy például jómagam sem. Nos, ennek a társadalmi háttérnek a rajza az, ami talán megemeli, és egy kicsit kiválasztja az abban az időben ismert ilyen témájú könyvekből, kiválasztja és talán kicsit meg is emeli, mert azért tragikus, siralmas és szörnyű, kisszerű, tragikomikus, kiszolgáltatott. És azért szörnyű, mert életek mentek tönkre, mint tudjuk és ma már egy huszonéves gyereknek azt mondani, hogy nem mehet nyugatra, nem vehet feleségül egy nyugati nőt, ezt már nem is érti. Tehát megint egy picit kordokumentumnak tűnik számomra és az önéletrajzi elemeken túl, hát természetesen nem teljesen az, de tagadhatatlanul benne van. Azon túl- menően ez egy kicsit a mi generációnk szerelmeinek a rajza is.

 

 

 

 
 

( nyers, vágatlan anyag )