Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Könyvbemutató a Püski Könyvesboltban

2010.02.08

Püski Könyvbemutató
1996
 
Szakonyi Károly:
 

Abban az időben, ami már jó néhány éve elmúlt sokszor panaszkodtunk amiatt, hogy a könyveink, kézirataink leadását követően sokára kerültek a könyvesboltba. Néha éveket kellet várni. Mára már szinte hihetetlen, amiről hallottunk a háború előtt publikáló íróktól és ez meg is valósult, hogy a kézirat, ha van rá pénz, hetek alatt a piacon lehet. A piacon? Hiszen éppen ez a mostani problémánk, a könyvek megjelennek, ha nem is nagy példányszámban, de, hogy eljutnak-e az olvasókhoz? Kérdés. Most azonban egy olyan kiadónál és olyan könyvesboltban vagyunk, a híres és kiváló Püski Kiadónál ahol talán valamelyest jobb a helyzet,hiszen,  Püski Sándornak óriási tapasztalatai vannak hosszú évtizedekre visszamenőleg,mindenféle helyzetekben, a könyvek publikálásáról és terjesztéséről. Mindezt azért mondom, mert alig múlt pár hete, hogy jómagam is megírtam javaslatomat annak a könyvnek a kiadására, amit most itt bemutatok. Györffy Lászlóval ott ültünk a Hiradó Mozi melletti kis eszpresszóban,  és latolgattuk, hogy a Nemzeti Kulturális Alap mire is ad támogatást. Szerencsére erre a kéziratra adott, és Györffy László a Farkasüvöltés nem hallatszik az égbe immáron napvilágot látott itt a Kiadónál. Nem véletlen, hogy itt. A Püski cég mindig is jeleskedett a magyar társadalom féltő, bíráló, a haza sorsáért aggódó, a magyarság élethelyzetét vizsgáló műveinek kiadásában, terjesztésében. Itthon, még a réges-régi világban, de Amerikában is. És azután megint idehaza. A fehér borítójú, egyszerű formájú, emblémás, Püski könyvek felölelik sok évtized magyar problematikáját és ebbe a sorba tartozik, Györffy László kötete is. Tanulmányok ezek, újságokban, folyóiratokban megjelent esszék,némelyik még az 1977-es évben íródott, mások a 80-as évek elején, többségük azonban a rendszerváltozás környékén. Györffy László szépíró, én a novellái révén ismertem meg,de olvastam drámáit, hallottam hangjátékait is. Prózaíró, aki követi nagy elődeit,azokat a magyar írókat,akik soha nem elégedtek meg azzal, hogy megírják szépirodalmi munkáikat,hanem eszmefuttatásaikkal kivették részüket a napi gondok felvállalásában is. Györffy Lászlót a múlt és a jelen kapcsolata izgatja,közéletünk zavarait a múltban gyökerezettnek ítéli és keresi a kivezető utat.1989-ben hazánkban vannak a szovjet csapatok,amikor arról ír, hogy vajon mi lesz itt, ezen a mi vidékünkön, szomszédaink fel-feltörő indulatainak láva lövellései közepette velünk. Bebizonyosodott mennyi békétlenség támadt, ha nem is a határainkon belül, de bizony a határainkon túl élő magyarsággal szemben. Továbbá,  elmúlt egy rossz korszak és támadt helyette másféle, erről szól ennek a kötetnek sok írása. Györffy szigorú erkölcsi mértékeket szab, szabna a jelennek. Korra még nem idős, de tapasztalatai révén már annak érzi magát. Hiszen születése idején fokozódott fel mindaz a történelmi tragédia, ami máig érvényes. Ötévesen, 45-ben, az ostrom, a pinceélet,ahol elveszti édesanyját, aztán kamaszfejjel 1956. A fiatalon átélt, meghurcoltatások, a politikai harcok ideje, 68, 70. Ő maga is felsorolja, a meghatározó, jelentős dátumokat. Györffy László politizál, de magánemberként, közkurucként, ahogy politizáltak mindig is az írók Magyarországon. Vagyis figyel. Írja a tömegek gondját, baját. Az ötvenhat után itthon maradottak sorsát, azt a kalandnak nevezhető sorsot, amit a korszak elviselése jelentett. Figyeli az elszegényesedést,a privatizálás kapcsán az ország, ahogy mondja, kiárusítását. Jó szemmel látja a hazai spekulánsok pénzmosó manipulációit, az ügyeskedők meggazdagodását, és közben a humán értelmiség elárulását, elszegényesédését, rossz kedvét, kilátástalanságát. Szívügye családi szálak révén is Erdély. De szivügye más is. Utazik, lát és tapasztal és cikket ír arról, hogy az erdélyi utakon ritkán látni magyar rendszámú autókat. Vajon miért nem utazunk Erdélybe? Vagy miért nem többször? Hiszen csak úgy lehet igazán megismerni az ottani helyzetet. Meg kell ismernünk, mert felelősek vagyunk az ottani magyarokért, mondja.Szól kötetében a munkásokról, a művészet helyzetéről, a kialakuló szellemi brancsokról, a kirekesztésekről. A globalizálódás veszélyeiről. A kötet melynek bevezetőjét Kiss Gy. Csaba írta, három ciklusból áll. A dátumos korszak az egyik, a másik pedig  az, amelyik a könyv címét is adta. A harmadik csupán három írást tartalmaz, közülük az Origami című afféle önéletrajzi vallomás. Megismerteti velünk Györffy László múltját,életének nehéz pillanatait, a gondolatvilágát. Megrendítő és érzékletes írás. Györffy elégedetlen, sok kivetendőt talál jelenünkben, nem érzi jól magát az őt körülvevő hazai légkörben. Sokszor utazik külföldön, német nyelvtudása lehetővé teszi a külhoni események figyelését.

 

 

 

Bárkinek van valamilyen kérdése az íróhoz olyan értelemben is, hogy...

 

Hiszen ezek az írások megjelentek különböző  lapokban... Így aztán ismerhetik is... Beszélhetünk róluk... Ha gondolod, hogy mindjárt mondasz valamit...

 

 

 

Györffy László:

 

 

 

Hát én... Maradhatok ülve? Csak annyit szeretnék mondani, hogy az első szó... Illesse köszönet Püski Sándort. Én nagyon köszönöm Püski Sanyi bácsinak, hogy kiadta ezt a könyvet, mert a mai világban köztudottan semmilyen könyv nem igen jelenik meg és nagyon nehezen. Azon kívül pedig kiváltképpen nem olyan fajta könyvírás, mint publicisztika,amit én a szépírói munkásságom mellett csinálok. Ezt azért mondom, mert teljesen egyértelmű, hogy egy elferdült szellemi életben élünk, már unos - untig hajtogatjuk, sajnos ez így van. Olyan mértékben elferdült, hogy ha valaki csak középen áll már, ha szabad így mondanom, tehát mindenfajta szélsőségtől mentesen, de hibákat mindig észre véve, az elmúlt hat esztendőben például, ezzel jelzem azt, hogy nemcsak most, hanem korábban is, akkor bizony nagyon keserves sorsa van. Hova tovább pedig nemigen adják ki a publicisztikai gyűjteményét. Tehát ezért illesse Sanyi bácsit köszönet érte. És nagyon szépen köszönöm, már elmondtam az Írószövetségben, ahol volt ennek a könyvnek bemutatója, Felsőczi Áginak, aki most, jött, mert autóval jött, és elkésett. Ő gondozta ezt a szöveget, volt vele elég baja baja. Még egyszer nagyon szépen köszönöm , és nagyon szépen köszönöm Karcsinak, hogy elvállalta ezt a dolgot, mert hát nem olvassuk egymást, illetve vannak akik nem, ez nem Karcsira vonatkozik, nem Karcsi barátaira és nem az ő korosztályára.  Az én korosztályom ... én kicsivel fiatalabb vagyok, mint Karcsi és főként a nálam tíz-tizenöt évvel fiatalabbak, de erről most nem akarok különösebben beszélni, mert majd gondolom kérdeznek néhány dolgot és akkor ebbe belemegyünk...A másik dolog, amit még röviden mondanék. Hogy miért írok közéleti publicisztikát, közéleti írásokat...  Azért, mert úgy érzem, hogy kutya kötelességem, és ezt már Karcsi is mondta, tollforgatói becsületemet, tisztességemet megvétendő, hogy ne eresszem el a fülem mögött azt a sok botrányt, és  igen aljas indulatokat, ami az emberi természettől meglehetősen távol áll. A  kissé állatias indulatokat, amelyeket tapasztalok magam körül, és úgy érzem, hogy az a dolgom, hogy a hangjáték , novella vagy a regény mellett, bizony szóljak. Ugyanis egyesek azt mondják, író ne politizáljon, ezt én is mondom, de a közéleti írás, amit Szakonyi Karcsi barátom is művel, és még jó néhányan,ez a dolgunk, és ha szabad én is utána kapaszkodnék az ő korosztályuknak ezzel.

 

 

 

Szakonyi Károly:

 

Ha van valakinek kérdése azt nagyon szÍvesen meghallgatjuk.

 

Nos, én említettem ezt a harmadik ciklusban lévő önéletrajzi jellegű írást, számomra is új volt, mert sok mindent megírtál azokról az elmúlt esztendőkről, sok minden megérthető belőlük, az, hogy miképpen gondolkodol, hogy miképpen látod a dolgokat. Úgy gondolom, hogy... ebből az írásból is az derül ki, hogy nagyon sok mindent ennek a nem könnyű múltnak köszönhetsz azért. Sok minden ért , ami téged formált.

 

 

 

Györffy László.

 

 

 

Így van. Tulajdonképpen azt mondják, hogy súlya alatt nő a pálma, elég közhelyű a dolog, é ez így is van. Azonban úgy gondolom, hogy többféle író van, de nagyjából kétfélét lehet mondani, az egyik az , akit,ha ütik, vágják, egy idő múlva megroppan , nem képes nem talpra állni, hanem szüksége van arra a legalább kicsi elismerésre... Na, most, ha ezt nem kapja meg akkor kiszárad. Nagyon sokan voltak írók, akik elindultak elég nagy elánnal és elég jól, és egyszer csak elfulladtak... Na, most meg kell töredelmesen vallanom néked, hogy bizony rettenetesen szenvedtem attól, hogy én nem igazán tudtam kibontakozni vagy... Tudniillik a publicisztika, vagy az a műfaj, amit én művelek, ezek nem cikkek, ezek esszécskék, tanulmányok. Ezeket én úgy művelem... Írói publicisztikának is mondhatjuk...

 

 

 

Szakonyi Károly:

 

Csak az félrevezető lehet...

 

 

 

Györffy László:

 

 

 

Az félrevezető lehet, tehát... Erre nekem nem volt módom az elmúlt évtizedek alatt és valószínű, azt hiszem ebben egyet értünk, hogy van némi affinitásom erre a műfajra, na most ezt nem tudtam csinálni és ettől én nagyon szenvedtem, mert nagyon rossz dolog, ha valaki valamiről azt gondolja, hogy képes lenne, és nem lehet... Nem kell részleteznem... Hát próbálkoztam én Élet és Irodalomtól kezdve... De hát rendszeresen visszakaptam a dolgozataimat, illetve azt mondták írjam át, de hát ez sajnos nálam nem működik. Na most ez lenne az egyik, amit válaszolnák, hogy rettentő sok baj, családi dolgok is értek, és sok minden. És azt hiszem, én ettől kicsit megkeményedtem. Talán, talán puhábban fogalmaznék időnként, például,ebből a kötetből, ha valaki elolvassa ,rájön, hogy egy kicsikét érdes vagyok, de azt gondolom ez nem baj. Ez lenne az egyik.

 

A másik, hogy természetesen minden írónak, ahogy mondtam, hogy kétféle van, az egyiknek szüksége van egy ilyen fajta dologra, én sajnos ezek közé tartozom. Van, aki ettől még hogy mondjam, még jobban magába zárkózik és abszolút nem érdekli a világ, egy kicsit ilyen felemás állapotom van, ha szabad ezt mondanom. Tulajdonképpen képes voltam arra, hogy évtizedekig csöndesen kivárjam a dolgokat, de ugyanakkor kutyául szenvedtem.

 

 

 

Szakonyi Károly.

 

 

 

Igen, ez egy olyan műfaj, amit hosszú ideig, főleg a korábbi évtizedekben írt például Laci és ment vele a főszerkesztőhöz, dehát az nem illet bele abba, amit a főszerkesztő esetleg előző héten utasitásban kapott. És ez a műfaj meg is halt hosszú ideig a magyar sajtóban. Aztán elkezdődött először az Élet és Irodalomban, ott hátul volt a rovatunkban, majd később a Magyar Nemzet elkezdte a 70-es években, meg hát lassan kialakult ez, de nagyon nehezen engedték be a sajtóba az írói szabad gondolkodást. Mert hát valamikor nagyon jelen volt az író a sajtóban, Ez   a két háború között működött. De most ezek az évek meghozták ennek a publikálási lehetőségét. Aztán teret kaptál. Ahogy végig néztem most a könyvet, a közbe-közbe ismert írásokat, így egybefogva, arra is rádöbbentem, nagy meglepetéssel, illetőleg elismeréssel, hogy ezek nemcsak ilyen eszmefuttatások, ,szubjektív vélekedések, hanem nagyon sok konkrét adatot is tartalmazó, tehát a témákat körüljáró írások, amely írásokat, ugye nehéz megtámadni, mert adatokkal és tényekkel támasztod alá. Tehát nem lírai tárca ez, hanem valami olyanfajta közírói tevékenység, ami elég sok munkával is járhat. Ezeknek az előkészületei.

 

 

 

Györffy László:

 

 

 

Ez így van. Örülök, hogy Karcsi ezt észre vette, mert valóban talán ennyiben különböznek ezek a fajta tanulmányok, esszék, hogy nem egészen a múlandóságnak szólnak... Egy újságcikket végül is elolvas az ember, egy-két hónapig emlékszik rá. Azért igyekszem konkrétumokat, ha úgy tetszik adatokat beletenni, hogy ezzel kicsit a kornak a lenyomatát tudjam megmutatni és ezért maradhatott meg 89-90-ből a könyv kronologikus sorrendben megy, tehát a változások... Pl. a 77-ben az Élet és Irodalomból kitakarítottak egy írással, és pl. itt benne van most, csak azért mert ma már nevetünk rajta, hogy mi volt az ami olyan botrányos volt, hát valószínű, hogy ha visszagondolunk most arra az időre 77-ben valóban vissza kellett adni az ő agyukkal gondolkodva. Egyfelől ez nagyon fáradtságos dolog, és hozzá kell tennem azt, hogy ennek ellenére, amikor a könyv korrektúráját csináltam, olvastam saját magamat, bizony akkor szinte alig emlékeztem rá. Ezért is adatolom, szép magyar szóval, ezeket a cikkeket, tanulmányokat, másfelől pedig azt hiszem ha valami erénye van ennek a dolognak, akkor pont ez, hogy nemcsak az én egyéni írói elképzelésemet és mondandómat olvassa el az olvasó, vagy megüti az olvasó fülét, hogy tényleg lám ekkor tényleg ez volt.  Még csak annyit mondok, hogy ez úgy néz ki, kicsit , ha szabadna írói hasonlattal, ha a tükörhöz közel megyünk, akkor a szánkkal bepárásítjuk a tükröt, homályosan látunk, ha távolabb vagyunk nem páráljuk be a tükröt, aránylag normálisan látjuk, azt amit látunk. Különböző dolgokat. Hozzávetőleges.Kb. így vagyok ezzel a kötettel is, hogy talán egy kicsit távolabbról nézve a dolgokat jobban látjuk...

 

 

 

Szakonyi Károly:

 

 

 

Például néha látja az ember azt, hogy megjelentek írásai Györffy Lászlónak Bécsben is. Ezek németül jelentek meg?

 

 

 

Györffy László:

 

 

 

Nem. Én a Bécsi Naplónak két éve munkatársa vagyok, illetve 92-ben , én nem mehettem korábban külföldre, illetve csak az NDK-ba. Ez kicsit fárasztó volt, úgy, hogy haza is jöttem. Én németes voltam. NDK-ba küldtek. Végül is,  először örültem, hogy országot látok, boldogan mentem. Szegény voltam és mégiscsak utazhattam. Igen ám, de az volt a rend abban a cucilizmusban, hogy aki érkezett, azt az Irószövetségek egymás között küldik és a lényege ennek az egész rendszernek, csereakciónak, hogy aki érkezik vendég, borzalmasan ki kell szolgálni külsőleg. A legjobb szállodába, a legjobb szobába rakni, kísérőt és kísérőnőt rakni mellé, nehogy eltévedjen, az nem baj, hogy tud németül. Tudjuk, hogy itt a stáziról volt szó. Én sokszor voltam  az NDK-ban, nagyon nehezen viseltem a porosz rendet. Miután nem bírtam, egyszerűen, polgár gyerek voltam ,az itthonit sem bírtam, hát még a külföldit... Százszorta rosszabb volt mint a mienk. A lényeg az, hogy igen komoly botrányokat csináltam a különböző szállodákban, mert egyszerűen nem voltam hajlandó elfogadni a különböző lehallgatósdi mókát, és a különböző tolmácsnőket, akik időnként akár felkínálkoztak, stb. Hát ebből otthon is botrány lett. Igen ám, de hát mégis az Irószövetség küldöttje voltam. És Szegény megboldogult Fábián Zoltán titkár volt akkor, az Irószövetségben,  és Garai Gábor volt a külügyis, és telefonok érkeztek... A lényeg, hogy azt telefonálták, hogy én homoszexuális vagyok, elcsábítottam különféle fiukat, akiket a szállodai szobába viszek... A német írók persze, hogy feljöttek beszélgetni hozzám... Hát hol beszélgessünk...Ráadásul olyan írókkal találkoztam, akikkel nem kellett volna, letiltott írókkal, stb. Olyanokat jelentettek, hogy homoszexuális, alkoholista vagyok... Fábián Zoltán engem elég fiatal koromtól ismert , bizonyos jellemvonásaimat is ismerte, hogy én bizony férfi vagyok. Bizonyos mértékig szeretem a nőket. Azért mondom, talán egy kicsi jobban is a kelleténél, hiszen voltak ezért családi problémáim, Karcsi is tudja ezt... No ezek után megkapták ezt a telefont, az Írószövetségben értekezletet kellett tartani, ahol szegény Garai Gábor nem tudta, hogy mit mondjon... Aztán Fábián Zoltán egy értekezleten, vékony hangján megszólalt, hogy „ Kikérem magamnak, hogy a Laci homoszexuális, a szegény felesége... Én tudom, hogy mit szenved emiatt a fiú miatt, hogy lehet ilyen baromságot kitalálni... „ Haza kellett volna hívni, de nem hívtak haza. Utána mesélték el nekem ezt a történetet. Így működtek ezek a dolgok.

 

A Bécsi napló. 1992-ben volt egy Pen Kongresszus és akkor a Hubaiék kiküldtek, és én ott találkoztam idős emigránsokkal, 70 körüliekkel, gondoltam, hogy miután senki nem tudja, hogy hogyan éltek ott, kitaláltam, hogy el kéne hogy mondják nekem az életüket. Glatz Ferenc akkor az Európai Intézet igazgatója volt, aki felajánlotta, hogy ösztöndíjjal ki tudok menni két hónapra és meg tudom írni az interjúmat. Hát így jártam Bécs és Pest között. És 1993-ban a Bécsi Napló felkért, hogy legyek hazai tudósítója. Honi látószög címet adtam a dolgozataimnak, amik abban különböznek az itteniektől, hogy oda még több adatot kell raknom.

 

 

 

És most végezetül azt kérném Önöktől, hogy adjanak nekem 7-8 percet, hogy az Írószövetségi Közgyűlésre megírt gondolataimat felolvassam.

 

 

 

Györffy László felolvassa  A Mérce tönkre ment c. írását.

 

 

 

( magnófelvételről)