Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mátyás István két kritikája...

2010.01.31

Mátyás István kritikája a Dobd föl magad fiú! - Első kötetről – elhangzott a Magyar Rádióban.

 

Egy író, vagy inkább írójelölt első kötetét mindig fokozott érdeklődéssel veszem kézbe. Az első köteteknek van valami sajátos, csak rájuk jellemző izgalmuk, azon a szellemi izgalmon kívül,  amely az irodalmi alkotások többségéből árad. Ezt a jobb kifejezés híján, első kötetes izgalmat az a várakozás okozza, hogy vajon mivel lep meg az éppen olvasni kezdett, újabb első kötet? Arról ad-e hírt mindjárt a pályakezdő, hogy hamarosan minden valószínűség szerint írót avathatunk. Mert valaki már az első könyvében, erős, egyéni hangú sajátos látásmódról tanúskodó, kiforrott írással, illetve írásokkal jelentkezett, vagy pedig csak egy lesz az irodalomtörténet azon első kötetei közül , amelyek az udvarias hallgatás és elhallgatás útján megérdemelten kerültek az elfeledettek birodalmába. Persze nem tulajdonítok valamiféle rendkívüli jelentőséget az első köteteknek. Azt sem állítom, hogy csalhatatlanul kiolvasható belőlük alkotóik további útja. Ismerünk számos úgy nevezett egykötetes írót,aki egyetlen művével is maradandóan beírta nevét az irodalomtörténetbe. Szép számban vannak olyanok, akik méltán kitűnőnek tartott első kötet után, hogy úgy mondjam, eltűntek a porondról, nem sikerült folytatniuk, amit elkezdtek. Soha többé nem tudtak olyan színvonalon alkotni, amelyet első kötetükből megismerhettünk. És arra is jócskán találhatunk példát, hogy gyengébb első kötet után fokozatosan fejlődve, kiteljesedve és bizonyítva, jelentős életművet, rangos műveket alkotó író lett valakiből. Nem adnak tehát csalhatatlan jóslatot az első kötetek, de nyíltan, nehézség nélkül kiolvashatóan, vagy pedig rejtetten magukban hordozzák a lehetőséget. A lehetőséget, hogy hamarosan egy újabb alkotói világból érkezett művekkel gazdagodik irodalmunk. A lehetőséget, amelynek megvalósulása az irodalom számára mindenképp nyereség, viszont, ha ez a megvalósulás nem következik be, akkor sem kell kétségbe esnünk, hiszen tudjuk, hogy az irodalmi folyamatot ugyan a remekművek jellemzik, de nem csak azok alkotják. Egy szó, mint száz, az első kötetek akár ezért, akár azért, mindig különös figyelmet érdemelnek.

 Közülük legutóbb Györffy László novelláskötetét olvastam, amely a Szépirodalmi Könyvkiadónál jelent meg Dobd föl magad fiú! cimmel. Györffy László kötete nem tartozik sem azok közé, amelyek azonnal elemi erővel bizonyítják egy kiforrott új íróvilág születését, de azok közé sem, amelyek mellett szó nélkül mehetünk el. Mint a kezdő novellás köteteknél gyakori, gyengébb, szárnyat és erőt próbálgató, az egyéni hangot és utat kereső, próbálkozó írások váltakoznak benne, sikerülten, erősebb biztatóbb novellákkal.  Györffy tizenhét írása szerepel a kötetben, hét esztendő terméséből válogatva. Ez a hét esztendő az elindulás rövidnek nem mondható időszaka. Így,  és ezért találkoztak a kötetben kezdő afféle ujjgyakorlatnak tekintendő írások, már kiforrottabbakkal. Első kötetről lévén szó, dolgunknak csak egyik fele az értékelés. Másik a bemutatás. A novellák világa megegyezik azzal, ami a valóságban körülvesz bennünket. Természetesen ez a világ nem egy az egyben tükröződik a kötetben, hanem egyrészt megszűrve Györffy egyéni látásmódjának szűrőjén, másrészt, jellemző, vagy annak vélt részletein keresztül bemutatva. Az írói élményt természetesen feldolgozva, elsősorban nem a környezet hordozza ezekben az írásokban, hanem,  és ez a kötet egyik erénye, a novellák hősei, sorsukban és cselekedeteikben. Más kérdés, hogy milyen ez az élmény. Györffy László ugyanis könyvének legtöbb novellájában magányos, helyüket, nem találó, senkihez és sehova nem tartozó, másokhoz kötődni nem tudó embereket ábrázol, de nem mindig az olvasót állásfoglalásra késztető erővel, amely kívánatos lenne. Ennek oka érezhetően az, hogy érzelmileg nem mindig viszonyul egyértelműen saját hőseihez, némely esetben nem tűnik ki határozottan az írói állásfoglalás. Különösen arra vonatkozik ez, hogy Györffynek nincs mindig ereje kategorikusan elítélni azokat a hőseit, akik megérdemelnék. Erősebb, sikerültebb novellákat éppen akkor kapunk, gondolok például a Barlangrajz,  A Szabadesés, a Vasháló, A decibelben mérve vagy az Emlékpróba címűekre, amikor ez az azonosulás többé-kevésbé sikerül. A Barlangrajz céltudatosan szerkesztett, határozott mondanivalójú írás. A Vasháló cselekményét adó képek önmagukban is és összeszerkesztve is jók, élők, elevenek. Az alakok, a lecsúszott egzisztenciák, mint a kirúgott tanár, az öregedő zsoké, a lebukott művezető és a többiek, akik egy Tsz melléküzemág barakk szállásán találkoznak, együttesen jól ellenpontozzák Gergely jellemét és sorsát. Sajátos, jobbára elfogadhatatlan életfilozófiájukat szövögető tehetetlen alakok, erkölcsileg gyengék, vegetálók szemben Gergellyel, akinek még van a változtatáshoz ereje, maradtak lehetőségei. A Szabadesés novellában a cselekmény két síkon folyik. Ott, ahol a boncoló orvos tartózkodik,  és a munkáját végzi, illetve az ő gondolataiban Edit felidézett szobájában. A kettő itt motiválja egymást és egymásra hatásukban erősítik a mondandót. Helyénvaló az időváltás. De más írásokban, ugyanez fölösleges, semmi sem indokolja. Az Emlékpróba novellában egy színésznek magyarázza a rendező, hogy mit tegyen és hogyan tegye azt,  az éppen próbált darab láger jelenetében. A próba után a színész sétálni megy és felidézi önmagának azokat az időket, amelyeket ő maga élt át egy ausztriai disszidens lágerben. Jó ötlet a kettős történés párosítása. Egyéni hangulatú az írás. Véleményem szerint a kötet egyik legjobb novellája a Decibelben mérve. Rövid, feszes, fegyelmezetten visszafogott novella, kerül minden túl és belemagyarázást. Felvillantott képeiben teljes emberi sorsok tükröződnek, a novella egésze határozott állásfoglalást hordoz.

Az emberhez nem méltó kapcsolatok, és reagálások elitélése van ebben az állásfoglalásban, és az igaz emberi kapcsolatokra vágyódó, azokat kereső ember igazának elismerése. Kár, hogy ezt a feszességet, ezt a lényegre szorítkozást a legtöbb írásában nem tudta megismételni Györffy László. Írásainak többsége ugyanis a legújabb irodalmunkban sajnos éppenséggel nem ritka, mindent egyszerre akaró elmondás hibájától szenved. Mintha kezdő íróink körében, tisztelet a kivételnek, új elképzelések lennének a novella műfajáról. Vagy, ha nincsenek ilyen elképzelések, akkor sokan nem tudnak igazi, feszes, egyetlen fordulatot ábrázoló, szigorúan egy témájú novellákat írni. Az újat, fölöslegesen sokat markoló, szükségtelenül sok mindent elmondani akaró, lényeges és a a cselekmény meg a mondanivaló szempontjából is fontos részleteket a lényegtelenekkel keverő novellatípust egy ismerősöm találóan magnetofon novellának nevezte. Mintha egy magnetofonszalagra mondott történetet szó szerint leírva adna tovább az író, anélkül, hogy kiválogatná az elmondottakból a jellemzőt, a lényegest. Általában mondom ezt, de Györffy is beleesik néha ebbe a hibába. Így lesznek egyes írásai például a Barabás félelme vagy a Másnap hajnalban , fölöslegesen túlzsúfoltak, és ebből következően elnyújtottak is. A kötetet a leíró stílus uralja, az a fajta , amellyel leggyakrabban találkozunk a prózai művekben, és éppen ezért akadályozza a személyesebb, egyéni hangra való rátalálást. Ahol ettől Györffy eltér, csak egy példa, a már említett Decibel novellában, erőteljesebb, határozottabb, figyelemre méltóbb írást tud produkálni. Itt említhetem a kötet egy záró, és az előbbivel együtt biztató novellát is, amely a Fénygép feltalálója címet viseli. A kötet tizenhét írását alapul véve azt mondhatom, hogy Györffy László erőssége jó ötleteiben van. Sajnálatos, hogy ezeket az ötleteket még nem mindig sikerül neki, pozitívan értékelhető irodalmi színvonalon megvalósítani. De figyelemmel és kíváncsian várunk, mert van az első kötetben néhány olyan novella, amelyik indokolja ezt a kíváncsiságot. ( Mátyás István )

 

Olvastam egy novellát -  Mátyás István mutatta be a novellát ( Ez a terület patkánymentes, ha patkányt észlel…)

 

 Gyanakodva figyelünk, ha valaki kétféle dolgot csinál, kétféle területen is helyt áll, nagyjából azonos színvonalon téve eleget , mindkét választott hivatásának. Hogy csak egy példát mondjak. Eleve gyanúsnak találjuk, ha egy színész ír, vagy egy író a színész mesterséget is űzi. Kétségtelen , hogy vannak példák, amelyek a gyanakvást táplálják. Még sem jogos az általánosítás és soha nem is lehet az. A művészet és azon belül az irodalom olyan terület, ahol minden egyes alkotóember munkáját külön-külön kell elbírálni. Lehet valaki egyszerre jó színész és jó író. Írásban kifejezni magunkat, vagy játékkal, amikor más szövegét mondjuk ugyan, de kiegészítve valami többlettel, amit önmagunkból teszünk hozzá, ez a két dolog elég közel áll egymáshoz. Lényegében az önmegvalósítás és önkifejezés, valamint a másokra hatás különböző eszközeiről van szó. Mindig nagy figyelemmel fordulok azok felé, akik a szó szélesebb értelmében választották munka,  és kifejezési eszközül maguk számára a szavakat. És lényeget tekintve nem tesznek különbséget a kimondott meg leírt szó között. Színész-írókra, illetve író – színészekre gondolok. Mindkét formát használnom kell, mert ki mondja meg melyik sorrendben helyesebb, hiszen éppen arról beszéltem eddig, hogy a lényeget tekintve azonos dolog két megnyilvánulási formájáról van szó. Az más kérdés, és nem mond ellent az eddigieknek, hogy az elkészült írásműveket már a saját kategóriájukban kell értékelni. Hogy választott példámnál maradjak, nem ítélhető meg egy novella vagy regény aszerint, hogy írója milyen teljesítményt nyújtott ebben vagy abban a szerepben a színpadon. Ezt különösebben indokolni sem kell, mert természetes, magától értetődő. De azt ismételten állítom, hogy nincs abban semmi gyanús, ha valaki este a színpadon,napközben az írógép előtt igyekszik kifejezni önmagát, próbál hatni embertársaira, saját egyénisége szűrőjén áteresztve mutatja meg a bennünket körülvevő világot, hogy figyelmet keltsen, befolyásoljon, elgondolkodtasson, gyönyörködtessen, és szórakoztasson egyszerre. Feltéve persze, hogy mind színpadon, mind papíron figyelemre méltó, esztétikailag is minősíthető munkát végez. Nem véletlenül választottam , egy ilyen példát,  a kettős elhivatottságra. Hét esztendeje figyelem egy író-színész vagy színész-író munkáját . Györffy Lászlóét. A továbbiakban persze,  nem fogom párhuzamosan vizsgálni mindkét tevékenységét, lévén műsorunk irodalmi beállítottságú. Az eddigieket mégis el kellett mondanom, hogy most hozzá tehessem, az eredetileg színészként indult Györffy László írói, azon belül is elsősorban novellaírói tevékenysége,  az elmúlt több, mint fél évtized során kiteljesedett, és megerősödött. Írásainak többségében bizonyított és ma már méltán tartjuk számon nemcsak, mint színészt, hanem mint írót is. De maradjunk most már egészen csak utóbbinál, a toll mesterénél. Az 1960-as évek végétől ,  több éven keresztül csak folyóiratokban, heti és napilapok hasábjain találkoztunk novelláival, elbeszéléseivel. Végre 1975-ben megjelent az első könyve, a Dobd föl magad fiú! Novelláskötete. Két ciklusban tizenhét írást tartalmazott, válogatás volt és nem csak az addig írt novellák teljes gyűjteménye. Ez így volt rendjén. Örültem, hogy Györffy László számára természetes, aminek minden írónál annak kellene lennie. Vannak írások, próbálkozások, ujjgyakorlatok, amelyek, ha újságban meg is jelentek, s akkor az egyszeri olvasás örömével szolgáltak, nem feltétlenül kell kötetbe kerülniük. Különösen az első kötetbe nem, hiszen tudvalevő, azt mindig nagyobb figyelem, szigorúbb értékelés kíséri. Györffy László első kötete szerencsésen szerkesztett könyv volt, mert az a néhány gyengébb, szárnyat, erőt próbálgató, az egyéni hang és út megtalálást segítő írás, amelyik végül is belekerült a

lényegesen több közül kiválogatva, sikerültebb erősebb , biztatóbb novellákkal váltakozott. A könyvének megjelenése óta eltelt másfél évben újabb Györffy novellákkal találkozhattunk a lapokban, folyóiratokban, nem is ritkán. Most az Új Írás 1976. decemberi számában olvastam Györffy Lászlótól egy új, érdekes és emlékezetbe vésődő novellát. Rövid címe így hangzik: „ Ez a kerület patkány mentes, ha patkányt észlel … „ Honnan ez a cím? A novellából közvetlenül nem derül ki, azzal kapcsolatban csak utal valamire. De akik egy-két évvel ezelőtt figyelmesen nézelődtek a budapesti utcákon, azok többfelé láthattak egy feliratos plakátot. Annak szövege kezdődött ezekkel a szavakkal. De a címről talán majd később, amikor az egész novelláról szólók… Úgy remélhetőleg érthetőbb leszek. Előbb hallgassuk meg Györffy László novellájának néhány részletét.

 
( néhány részlet elhangzik)
 

A történet kezdetén hősünk, akit nevezzünk az író adta keresztnevén egyszerűen Simonnak. Elindul a városba. Simon, mint azt az író megfogalmazta, egészségügyi aktakukac, két lábon járó társadalmi szonda, aki lényegében véve, valamiféle egészségügyi ellenőrként járja a város egy részét, bejelentések nyomán ellátogat a helyszínekre a … Ismét szó szerint idézem az írót… „ a város körül ölelő dombokra és hegyekre épült régi villák alagsoraiba, vizes falu melléképületeibe menekülő lakáséhség gyötörte panaszosokhoz.”  Első útja egy fagerendákkal megtámogatott házba vezet, ahol az udvarra néző ajtók és ablakok fölött… Megint idézem „ „ felpúpozott malterdaganatok, pergő festékhimlőhelyek, háborúból maradt puskalövések kamaszpattanásai láthatók. Az egyik ajtóban ötven év körüli nő áll, vizes kezét szürke rongycsomóba törli, megszólítja Simont.

 
( részlet a regényből …)
 

Simon ott hagyja a nőt, buszra száll, majdnem a végállomásig utazik. Házak közötti réten, egy távolabbi dombtetőn magasodó ház felé tart. Valamikor raktár lehetett vagy felvonulási ház… Most düledezik, a malteron amelyek  kívülről burkolja, széles repedések. Az ajtó barna, koszos, papírral és lécekkel erősített, bent gyomrot összerántó szagok…

 
( részlet hangzik el )
 
 

Simon lesétál a domb másik  oldalán, bekerített villák mellett  vezet a gyalogösvény. A kerítés mögött bokrokkal benőtt árok, benne kidobált szemét, hulladékanyag. Sorra felírja a házszámokat, a buszmegállóba ér. Szembe élelmiszer üzlet, ajtaja előtt féldecis cseresznyepálinkát iszik egy ötvenéves forma férfi. Meglátja Simont, odamegy hozzá, a bekerített villák, nyaralók felé néz, amerre Simon is, majd megszólal.

 
( részlet hangzik el )
 

Györffy László novellájának van még egy leíró jellegű befejező része, azt azonban úgy ahogy van, abban a szerkesztés, megfogalmazás módban el kell olvasni, hogy a hatása az legyen, amit az író szánt neki, hogy a novellát befejezettnek érezzük, hogy megértsük a nekünk szóló, mindenkinek szóló üzenetet. Ebben a befejezésben szó van az üzemi ebédre siető Simonról, a holnap, holnapután is mindig, a most megismertekhez hasonló helyszínekre járóról,  a társbérletben lakóról, persze csak néhány mondatban.  S arról, hogy minden este hazasétál. Szombaton és vasárnap a kocsijukat mosók autói mellett, akiknek hétvégeken menetrendszerű pontossággal sül a hús a gáztűzhelyükön,  este leülnek a televízió elé és a függönyök mögött…. Idézem ismét szószerint az írót::   „ Kinyílnak a televízióképernyők  agymosó virágai, és béke és biztonság költözik a szivekbe. Mert nem kell gondolkodni, határozni, mert van szék, fotel ahova leülnek, tiszta ágy, ahová lefekszenek. És hétfőtől péntekig is béke van és biztonság, szombat -  vasárnap pedig ünnep. A többi nem rájuk tartozik. Csak rá Ciren Simonra. Jegyzőkönyv, határozat , és… „ itt az és után nem folytatja az író három pontot tesz csupán. Első kötetének szerkesztője írta Györffy Lászlóról,  idézem: ” háborús korban, 1940-ben született, de már a béke korszakában nőtt fel. Kötelessége lenne, hogy boldog legyen, de úgy látszik, nem az. Irásai legalábbis nyugtalanságot tükröznek. Aki nyitott szemmel járkál a világban,  az látja az élet minőségének finomodása mellett a szőttes fonákját is, az író szavaival: a sebeket és sebesülteket is.” Eddig az idézet.

A fogalmazás találó, és bár az Új Írás decemberi számában megjelent novellának csak mintegy fele hangzott el most, ahhoz bőven elég, hogy ne kelljen különösebben bizonygatnom, ez is a nyugtalanságot tükröző, a fonákot is láttató Györffy novellák sorába tartozik. Sikerült helyzet leírások, feszült, izgalmat kiváltó párbeszédek teszik emlékezetes olvasmányélményt adóvá ezt a novellát. Ezen nem ront számottevően a kezdés kissé indokolatlanabb elnyújtása sem. A novella a benne leírtakkal hat ránk elsősorban, de tovább erősíti, és növeli ezt a hatást az írásmű egészének határozott, átgondoltságról és írói elkötelezettségről  tanúskodó hangvétele. A novella mondandója egyértelmű. Az általam is idézett befejező résznek talán már nem is kellene olyan tételesen megfogalmazottnak lenni. De,  és itt kell visszatérnem röviden a címre, amelyik a novellával együtt mintegy megerősíti annak figyelmeztetését. Néhány éve Budapesten, kerületről-kerületre módszeresen irtották a patkányokat, majd megjelentek, azok a bizonyos plakátok,  amelynek teljes szövege így szólt: „ Ez a kerület patkánymentes, ha patkányt észlel jelentse. „  Első hangzásra meghökkentőnek, talán értelmetlennek tűnhet ez a szöveg, de ha jobban belegondolunk, még sem az. Mert vannak olyan munkák,olyan feladatok, amelyeket nem lehet egyszer elvégezni, azután megnyugodni, hogy örökre megoldottunk bizonyos dolgot. Valamit újra és újra csinálni kell és még sem fölösleges ez a tevékenység, mert a közben kapott részeredmények eredmények. Ha nem is véglegesek. Ha időről időre meg is ismétlődik az, ami miatt az egész feladatot el kell végezni. Mert például most patkánymentes ez a kerület, megtettünk mindent, hogy az legyen, de jöhetnek újabb patkányok. És figyelni kell,  ha észleljük őket, jelenteni. Hogy újra felvehessük velük a küzdelmet. Egyszerűbben fogalmazva: törődni kell a dolgokkal, mert minden, ami a bennünket körülvevő világban történik, közös dolgunk. Györffy László novellájára ez a cím áttételesen, jelképesen érvényes, hiszen benne, nem patkányokról, hanem emberekről, és helyzetekről van szó. Makacs, szívós helyzetekről, társadalmilag patkány veszélyességűekről, kórosakról, nemcsak az íróban, hanem mindannyiunkban nyugtalanságot keltőkről. Ha figyelünk rájuk, ha törődünk velük, ha megértjük és átérezzük, ránk is tartoznak. Jogos a novellába oltott, irodalmi szinten megfogalmazott írói figyelmeztetés.

 

( Elhangzott a Magyar Rádióban : Olvastam egy novellát címmel…  Györffy László elbeszélését Mátyás István mutatta be.

 

Közreműködött a jelenetekben: Györffy György, Kállai Ilona, Kőmíves Sándor és Papp János )