Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pályám emlékezete - Rózsa T. Endre riportja

2010.01.15

 

Kép

 

Pályám emlékezete  -  Rózsa T. Endre műsora

 ( Magyar Rádió )

 2006. július 26.

 

Rózsa T. Endre

 

A stúdió vendége Györffy László, író.

Laci , a Te pályád , írói pályád nagyon furcsán kezdődött. Azzal kezdődött, hogy nem kezdődött el. Világos, mindenki járhat úgy, hogy nem kezdődik el, és aztán majd elkezdődik, de hát bizony ez  a tűrt, támogatott és tiltott időszakban volt, és te beleütköztél a tiltásba. Tehát kezdődött volna, de mégse kezdődött.

 

Györffy László:

 

Ige, hát ez tökéletesen így van, ahogy mondod. Szószerint. Röviden összefoglalva a dolgot, konkrétan a dolog úgy történt, hogy mint  minden kezdő író, akkor a 60-as évek végén, 70-es évek elején általában az ismertebb lapokhoz, mint Új írás, Kortárs vitte a kéziratai. Jómagam a Kortárshoz, nevezetesen Somogyi Tóth Sándorhoz. Aki  azóta,  - Isten nyugosztalja,  eltávozott közülünk - , foglalkozott a fiatalokkal. Kiválogatott néhány novellát és 1969-ben egyet közölt is, majd a következő esztendőben, 1970-ben másik írások közül is kiválasztott egyet. Ez azonban tavasszal volt, nyár elején ,és amit kiválasztott írást, azt az un. novemberi,  ünnepi számba szerkesztették be. Nevezetesen akkor, ezekben az időkben, voltak ugye nevezett piros számok, azt neveztük piros számnak, amikor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára megjelentek ezek a kéziratok, illetve hát a folyóiratokban a kéziratok. Az én kiválasztott novellám is, amelynek az volt a címe, hogy Dobd föl magad fiú, és ez a novella, ez az írás, bizonyos mértékig a hortobágyi kitelepítésről is szólt. Ez azt jelentette, hogy 1970-ben Somogyi Tóth Sándor egy zenész fiúnak a sorsán keresztül, aki visszaemlékszik a hortobágyi kitelepítésre, tette be ezt a novellát a novemberi számba. Tehát  betette ezt az írást és ez bizony a Nagy Októberi Szocialista Forradalomra, egy novemberi számban jelent meg. Azonban,   lévén, hogy kezdő író voltam, természetesen az akkori Pártközpontban ellenőrzött, mert hiszen minden lapot ott ellenőriztek, ott senkinek nem tűnt fel a nevem, mert hiszen egy kezdő író nem érdekes. Amikor az utcára került a lap, akkor derült ki, hogy ez a bizonyos jelzett írás, novella, bizony-bizony szögesdrótokról  és tanyáról és Hortobágyról, kitelepítésről és birkahodályról is szól. Ennek következtében aztán ugye Simon István nevű országgyűlési képviselő, a Kortárs akkori  főszerkesztője pártfegyelmit kapott és annak rendje és módja szerint én szilenciumot. Nagyon röviden ennyi a történet. Na most persze én nem tudtam, hogy a szilencium ebben az esetben mit jelentett, fogalmunk sem volt akkor erről. Én Somogyi Tóth Sándornak továbbra is vittem a novelláimat, aki nagyon kedves volt,  és barátságosan  mondta nekem, hogy majd egy kicsit később, most várjak egy kicsit. És elvittem akkor máshova is, természetesen az írásaimat. Új írásba és egyéb helyekre.  És furcsa módon ott is azt tapasztaltam, hogy ott is azt mondják, hogy most pillanatnyilag várjak egy kicsikét, majd közölnek. Legyünk őszinték, ezt egy mai fiatal nem  igen tudja, hogy ez mit jelent.. Tudniillik ezek a hátsó játékok, a színfalak mögötti történések, ezek oly mértékben befolyásolták a kezdő életünket, hogy… Vagy, ha úgy tetszik egy kezdő író életét, hogy erről fogalma sem volt, mint ahogy először, akkor,  nekem sem. Aztán később tudtam meg, fél évvel, háromnegyed évvel később, a megjelenés után, hogy tulajdonképpen mi történt.

 

Rózsa T. Endre:

 

Ennek az időszaknak egy nagyon színes egyénisége volt a kíváló író, Császár István, akinek az életműve torzóban maradt. Császár István gyakorlatilag alkoholizmusából kifolyólag elhalálozott, de lógott a levegőben, és nemcsak nála, nagyon sokan meghaltak, és nagyon sokan alkoholisták voltak. Akkoriban volt egy vicc, úgy hangzott, hogy a magyar értelmiség előtt két út áll: egyik az alkoholizmus, a másik út pedig járhatatlan.

Nos, Császár István így halt meg, sokan mások is.  Viszont Császár Istvánnak annyira, hogy mondjam, az idegeire ment ez a betiltásosdi, hogy megjelent az Új látóhatár szerkesztőségében  és egy meglehetősen furcsa közlést tett. Akkor Agárdi Péter volt az újságnak a főszerkesztője, és azt mondta, hogy az Új látóhatárt nyugatról haza hozták, és egy másodközlő folyóirat, egy olyan tallozó ( Reader’s Digest ) folyóirat lett belőle. Azt mondta Császár akkor Agárdinak, hogy maguk tőlem ebben az időszakban egy olyan novellát választottak ki, amelyik nem jó, volt ennél jobb is,  én mostantól számítva hat hónap Császár szilenciumot rendelek el. Ez természetesen a kifordítása volt ennek a helyzetnek. Császárnak mondjuk az akasztófa humorát jellemzi, de hát a tiltás, tűrés, támogatás három T-je, az kőkemény volt.

 

Györffy László:

 

Igen. Hát ez a Császár Pista furcsa humorát jellemzi, amit te ebben a pillanatban mondtál, de  az én bevezető történetem bizonyítja, ha úgy tetszik az a történet, hogy én  úgy kezdtem, hogy nem kezdtem…  Tehát az első novella után be lettem tiltva. Azt hiszem nem annyira a személyemet illeti, és nem ez a fontos, hanem ez az egész korszakot jellemzi. És amit elmondtál Császár Pistáról, szintén. Tehát ez a nagyon furcsa tiltás, tűrés, támogatás kora, ez nem egyszerűen arról szólt, hogy elindítanak bizonyos írókat, költőket.  Nem arról szólt, hogy beléphetnek az irodalom kapuján, hanem egy kicsit arról szólt, hogy mi történik a magyar értelmiséggel. Gondoljunk arra, hogy  1956 után vagyunk, gondoljunk arra, hogy  az 1968-as prágai forradalom után vagyunk, tehát a mi korosztályunk, Császár Pistát említetted, de mondanom kéne Simonffy Andrást, aki akkor már egy kicsit elindult,  és még a többieket. Nem akarok mindenkit felsorolni, de hát nagyjából a kornak a figurái ismertek. Tehát ezek az írók valójában úgy indultak el, hogy a hatalom ,  és nemcsak a hatalom, hanem mondjuk úgy, hogy az ideológiai irányítás, ez alatt nem feltétlen Aczél Györgyöt kell érteni, hanem azt a másod és harmad vonalat, akik kiszolgálták az Aczél  ideológiáját. Sőt, meg  kell, hogy mondjam, sokszor túl lihegték a dolgot. Lehetséges,  hogy pl. Aczél György bizonyos dolgokat engedett volna, vagy bizonyos íróknak bizonyos írásait. De azok, akik abban a bizonyos másod - harmad vonalban dolgoztak, csak azért, hogy az állásukat megtartsák, csak azért, hogy esetleg a párttagságukban előbbre lépjenek, vagy a jó Isten tudja miért, vagy egyszerűen simán csak saját karrierjük érdekében túl lihegték  az ideológiai kapukat, ha úgy tetszik gátakat, kerítéseket és ily módon. Mondjuk ki  ezt őszintén… Te szóba hoztad az alkoholizmust, de tönkre tették mások életét. Azáltal, hogy belekergették őket alkoholizmusba, rossz házasságba, rossz emberi kapcsolatokba…válásokba, rossz emberi magánkörülményekbe…. Azt hiszem , senkinek nem kell magyarázni, hogy nemcsak közélet van, hanem van magánélet is, és a kettő egymásra hat. Tehát akkor, amikor ezek a kezdő íróember félék,  el kezdtek volna valahogy a pályájukon,  az életükön,  valamit javítani, netán befutni az irodalomba, befutni idézőjelbe, akkor sokszor kiderült, hogy vagy kénytelenek megalkudni valamilyen formában, ettől lelkiismeret furdalásuk támadt. És például ittak. De olyan is előfordult, mert éppen, hogy nem tudott zöld ágra vergődni a hatalommal, vagy nem tudott bekerülni, megjelenni valamelyik lapba, akkor meg azért kezdett el inni… Hát sajnos ez egy biológiai folyamat… Az ívás ugye egy idő után hozzátapad a szervezethez, vagy jobban mondva ,  függővé válik,  és lehet, hogy akkor is innia  kell, amikor esetleg már nem volna szüksége rá, mert egy-két könyve megjelent. Egy rettenetes csapda helyzetet idézett elő, de ennek következménye lett és te mondtad nagyon bölcsen és jól, ugye, hogy ebből a korosztályból nagyon sokan megbetegedtek, meghaltak. Ötven-hatvan éves korukban. Sajnos ezt mostanában kell megélnünk, a rendszer fordulás után, hogy sorra  távoznak el a velünk egyivású írók vagy költők. Nem akarok személyeskedni és főként nincs semmi jogom hozzá, de hát nagyon sok ismerősöm és barátom van, akit bizony részben az alkohol, részben a magánéleti megtörtség, a magánéleti sanyarúság vitt olyan helyzetbe, sőt betegített meg, szép kifejezéssel,  pszichoszomatikusan… Valójában arról van szó, hogy a lélek által megbetegedett a test, de hát tudjuk, hogy a lélek által betegszik neg a test is. Tehát az én indulásom, a nehéz indulásom után és, ha szabad jeleznem, a pályám további részében is,  volt nagyon sok akadály… Ez nem egészen nálam volt így ,  azt hiszem, hanem annál a korosztálynál, annál a ma hatvanon túli társaságnál, amelyikből részben író lett, részben nem lett író. Ezt azért mondom, mert még abban sem lehetünk biztosak, hogy azok, akik nem lettek írók, azok tehetségtelenek  voltak. Pontosan ezen körülmények miatt, amiről itt most beszélünk. Mert az is lehetséges, hogy valaki igazán tehetséges ember volt, csak képtelen volt az adott körülmények között megjelenni, úgy értem lapban, vagy  könyv  fomájában. Lehet, hogy kíváló írók vesztek el.  És egy picit –picit tágítva a kört, azt kell mondanom, az akkori kultúrpolitikának nemcsak az volt szerintem a borzalmas átka, hogy esetleg írókat és költőket nem engedett szóhoz jutni, hanem voltak festők, zenészek, művészek, sőt még tágabb értelemben: értelmiségiek. Tehát itt arról van szó, hogy 1940-45 táján született embereknek , egyszerűen egy szellemi szelekciója zajlott le, egy szellemi megtizedelése, ha szabad így mondanom, amint a háborúban szokás…

 

Rózsa T. Endre:

 

Bocsáss meg, Dobai Péternek van erre egy nagyon kiváló kifejezése. Költőhöz méltó, ő is ehhez a korosztályhoz tartozik. A kontraszelekció eufóriája.

 

Györffy László:

 

Igen. Tökéletes kifejezés. Valóban költőhöz méltó szűk kifejezés, a kontraszelekció eufóriája. Igen. Valóban ez történt, ennél jobban még én sem tudnám megfogalmazni, de hát egy költő természetesen sűrűbben fogalmaz, mint egy prózaíró. Valóban a kontraszelekció tombolt,ha szabadna egy kicsit így átformálni a dolgot. Olyan módon tombolt, hogy tönkre mentek életek. Nemcsak azt jelentette, hogy valaki nem írt meg valamit, fontos prózát vagy verseket, nem született egy kiváló zenemű, vagy egy kiváló festmény.  Arról van szó, hogy ezek az értékek, ezek a kultúrértékek nem születhettek meg, sajnos. Nem tudhatjuk ma már, hogy valójában hány kultúrérték( zene, festmény, vers) veszett el, azért , mert az illetőnek a sorsa nem engedte, hogy ő  ezt produkálja.

 

Rózsa T. Endre:

 

Pauer Gyula képzőművész , aki részt vett a balatonboglári kápolna -  tárlaton is,  annak több kiállítása volt, több nyáron történő kiállításai voltak, aztán a rendőrség szabályszerűen gumibotos rohammal verte szét…

 

Györffy László:

 

Az 1970-es évek elején volt ez…

 

Rózsa T. Endre:

 

Pontosan. Szegény Pauer Gyulát is gumibottal összeverték, ma ő a magyar képzőművészetnek egyik kimagasló Kossuth díjas egyénisége, de el kell, hogy  mondjam neked, hogy jó néhány Kossuth díjas képzőművész van, és jó néhány mai kimagasló alkotó,  teljesen mindegy, hogy milyen területen, akik kimondott rendőri atrocitásnak voltak kitéve. Sőt még az a furcsaság is előfordult, hogy igen tehetséges alkotó, fémes, nevét nem akarom mondani. Gyakorlatilag nehezen érthető okoknál fogva,  maga is belekerült ebbe  a rendszerbe, tehát a rendszer nyomása alá került, és olyan furcsán reagált rá, hogy …Ahogy mondani szokás, tégla lett.

 

Györffy László:

 

Hát igen. Ezek szörnyű utak. Na, most ebből a kétségbe esett helyzetből, amit az előbb lefestettünk…  Egyrészt te úgy fogalmaztál, hogy két útja volt az értelmiségnek,abban az időben: vagy alkoholista volt, a másik út járhatatlan volt. A másik nem volt járhatatlan, ha szabad egy kis kiigazítás vagy átformálás, hanem tégla lett, besúgó lett. Ehhez hozzá kell tennem, hogy nem különösebben nagy dolgokra kell gondolni itt. Nem országos, fantasztikus bejelentésekről, vagy netán-talán , hogy most hasonlatot mondjak, nem a Kőbányai Gyógyszergyárnak valamelyik felfedezett készítmény titkának elárulásáról, mondjuk egy svájci cég számára, tehát nem ilyen horderejű dolgokról volt szó, kisebb, ha úgy tetszik pitiánerebb dolgokról. Ezeket a Belügyminisztérium annak idején úgy foglalta össze, hogy hangulatjelentések. Ilyen  hangulatjelentéseket gyártottak némelyek. Meg kell, hogy mondjam, nekem is volt két besúgom, már úgy értem a történelmi hivataltól megkaptam az információt. Természetesen nem fogom néven nevezni őket… Bár megtehetném, de már lényegtelenné vált a dolog, de nagyon szomorú dolog ez. És az illető, mindkettő akiről szó van…  Nos, az egyik nagyon magas beosztású illető volt. A döbbenet erejével hatott rám. Na, most ezekben a jelentésekben amit rólam írtak … hát meglehetősen nevetséges dolgok szerepelnek. De ahhoz teljesen elegendőek voltak, hogy

pestiesen szólva engem elkaszáljanak. Vagyis, hogy ne jelenjen meg a novellám, később jelenjen meg a kötetem, netán a tiltott, tűrt , támogatottak közül ide-oda csúszkáltassanak engem, mármint a kategóriába. Természetesen erre voltak jók ezek a hangulatjelentések.  És nemcsak rólam van szó, hanem a korosztályom tagjairól is. Mindig következetesen visszatérek erre, azért mert érzékeltetni szeretném, hogy talán-talán az én sorsomon keresztül jól látható az, hogy többekkel mi történt. És ez nagyon fontos, hogy a többiekkel mi történt, mert én csak egy voltam a sok közül. De nagyon jellemző, hogy nagyon sok emberrel ez előfordult, megtörtént.

 

Rózsa T. Endre.

 

Miközben beszéltél, visszagondoltam arra, amit mondtam, és hát azt a kiegészítést kell tennem. Mielőtt még félreértés lenne, nem arra a filmrendezőre gondoltam, és most nagyon kínos, hogy belekeveredtem ebbe a dologba, aki Oszkar díjat kapott, hiszen ő idősebb, valamivel idősebb korosztályhoz tartozik. Másra  gondoltam, másról van szó, a helyzet az, hogy annyira sikamlós ez a terület, hogy bármit mond az ember, később ráébred, hogy akinek nincs pontos információja egészen másra fog gondolni.

Én most vissza is sasszéznék erről a területről és valami egészen mást kérdeznék tőled. Itt vannak a mai fiatalok, elmondtad róluk azt, hogy sejtelmük nincs erről az időszakról. AC még szörnyűbb volt. És nem volt fenékig tejfel máshol sem, de igazán borzalmas a Szovjetunióban volt. Viszont mindez a múlté. És bejött helyette egy másik világ és itt nem Csehszlovákiára, hiszen az nincs is, hanem másra gondolok. Magyarországra. Létrejött a piaci kapitalizmusnak becézett helyzet. Igen ám, de akik korábban és túl élték azt a szörnyű időszakot,mint amit te mondasz, mert hát, akik nem élték túl, nem szerepelhetnek a mai világban, túlélték és bizony azok között jócskán voltak megalkuvók, akik nem csak ilyen-olyan megalkuvásokat csináltak, nem  is voltak III/ III-ok, de hát mondjuk úgy, hogy társutasok voltak. Lelkes párttagok, más egyebek. Na most, ahogy elkezdődött az un. kapitalizmus, elkezdtek nagy kapitalisták lenni. Elkezdtek főszereplői lenni a rendszerváltoztatásnak és ma is itt élnek közöttünk. Te is biztos tudnál egy-két nevet mondani. Most már én nem mondok foglalkozást sem, ne hogy olyan csúszós területre kerüljek, mint az előbb… Azt gondolom, hogy tudod mire célzok.

 

Györffy László:

 

Igen. Teljesen egyértelmű és világos. És ez megint csak a mi generációnknak a tragédiája,. Mert egyfelől annakidején az un.  Kádári kemény és puha diktatúrában nem kellettünk, vagy éppen csak tűrtek és nem támogatottak voltunk, na most ebben a tűrt vagy netán  tiltott kategóriába leéltük az életünknek 30 - 40 esztendejét, és utána egyszer csak nyakunkba szakadt a szabadság. Vagy legalábbis amit annak hittünk,  és annak vélünk. De ez korántsem szabadság, ez egy kőkemény kapitalizmus . A kapitalizmusban a szabadság egész mást jelent, mint tudjuk. Az általam nem túlságosan dicsőített francia forradalom szabadságára sem gondolok, tehát az sem jelenti a szabadságot. . És azt a fajta szabadságot sem jelenti sajnos, amelyet mi új Magyarországon harmadik utas szabadságnak mondunk, vagy egy harmadik utas rendszernek, amelyben a népnek, ha úgy tetszik , a hétköznapi dolgozóknak meg van az a bizonyos lehetősége, módja, hogy a szociálisan érzékeny kormányok által élhetnek. Azt hiszem, egy picit bonyolultan fogalmaztam, de világos. Olyanfajta lehetőséget kaphatnak, amelyekben a saját emberi , lelki szabadságukat élhetik.

 

Rózsa T. Endre.

 

Azt mondtatd kapitalizmus.  Az ami Magyarországon létrejött, az azért nagyon nehezen nevezhető modern  típusú kapitalizmusnak. Ez ugyanis egy  gyarmati állapot, ami itt létre jött. Gondold végig, miközben mi itt beszélünk, égnek a lámpák. A lámpák természetesen az elektromos áramszolgáltatónak hajtják a hasznot. Ez az elektromos áramszolgáltató viszont nem magyar kézben van. Ugyan így a gáz, a telefon, a hírközlés, a növényolajgyár, a Tungsram gyár, a cukorgyárak, satöbbi, satöbbi. A végtelenig sorolhatnám. Ez az ország idegen tulajdonba került. Még hozzá azok adták el, akik nem voltak tulajdonosok.  Akik kommunista zabrálással hozzá jutottak, majd azáltal, hogy ők kommunista káderek voltak, korábban ők voltak azok, akik megmondták kit tűrnek, kit tiltanak, kit támogatnak, akkor amikor a helyzet változott, ők megfordították a köpönyeget és ami nem volt az övék,  villámgyorsan eladták jó pénzért, mármint úgy, hogy csúszópénzért,  amit maguk vágtak zsebre,  és létre jött belőlük egy új osztály. Egy új kapitalista osztály. Hát ez nem nevezhető kapitalizmusnak. Ez egy olyan  fajta komprádor burzsoázia, speciális szakkifejezés, amelyik egy kívülről jövő kirablásnak a kiszolgálója.

 

Györffy László:

 

Ez pontosan így van. Én csak az egyszerűség kedvéért mondtam a kapitalizmust,mint formát. Természetesen, mindaz , amit te itt elmondtál tökéletesen igaz, talán  kicsit bővebben kellet volna meghatároznom, akkor nem kapitalizmust mondok természetesen, hanem egy úgynevezett globalizációs újkori kapitalista formában megjelenő gyarmatosítást. Hát ennél kicsit komplikáltabb, de azt hiszem így már kicsit pontosabb. Tehát még egyszer : globalizációs gyarmatosítás folyik Magyarországon. Ez meg, hogy  mondjam, a kapitalizmushoz képest sokkal, de sokkal rosszabb. Sőt, azt is el kell, hogy mondjam neked, hogy bármilyen meglepő de Marxnak egy jó néhány tétele most itt nálunk lett igaz. Itt nálunk érvényesül az értéktöbblet elmélet például. Éppen az, amit te az előbb elmondtál, hogy idegen kézben van a villanyáram, stb. Pontosan ezek az idegen tulajdonosok olyan értéktöbbletet halmoznak fel… Európai Uniós színvonal felett jóval magasabb szinten, amelyet, hogy finoman fejezzem ki magamat, Marx megnyalná az ujját, mert mondjuk az Európai Uniós 3%-os,meglehetősen magas … érték mellett nálunk 8-10-12 %-os haszonnal dolgoznak, ezek az un. külföldi cégek. Én azt hiszem, Marx ezt még álmában sem hitte volna el, hogy ilyen bekövetkezik. Tehát ez jellemző arra, hogy micsoda egy faramuci világot élünk, és egy picit, ha megengeded ,visszacsatolnák arra, hogy ebben a faramuci világban éljük az életünk második felét, ha úgy tetszik. Tehát az első felét leéltük abban a kádári korszakban, ahol részben betiltottak bennünket, vagy tűrtek, most pedig következik,  ez az általad kiválóan ecsetelt és meglehetősen borzasztó , általam pedig  globalizációs rabszolgaságnak nevezett korszak vagy államrend, vagy nem  is tudom, már minek mondjam. Tehát egy  olyanfajta rendszer, ami össze van kötve valamiféle századi, sőt több századdal ezelőtti rabszolgasággal,  és egy rendkívül modern technikai követelményekkel felszerelt világ- globalizációs tendenciákkal. Meglehetősen zavaros és átmeneti korszak, de… És éppen ezért én magunkat átmeneti korszak embereinek szoktam mondani. Ugyanis tudjuk , hogy  az előttünk járó nemzedéket, a bátyáinkat és nővéreinket a meszes gödör nemzedékének nevezték. Volt egy ilyen meghatározás. Én most azt mondamám, hogy mi pedig az átmeneti nemzedék vagyunk. Ugyanis állandóan átmegyünk valamibe. Átmentünk az 1945 után időkön, hiszen akkor gyermekek voltunk, vagy kisgyerekek, következett az 56, akkor már némelyikünk kamasz volt, hogy úgy mondjam némelyikünk részt vett a forradalomban, némelyikünk még büntetést is kapott. Aztán  következett a kádári diktatúrának a puha korszaka, azon is átmentünk.  És most nyakunkba kaptuk a kilencven utáni rendszerfordulást. Én igy szoktam mondani. A rendszerfordulásnak az átmeneti korszakát, amit most az előbb próbáltunk valahogyan meghatározni. Ezt a nagyon zűrzavaros korszakot. Tehát tulajdonképpen a mi,  60-65 esztendőnk nem más, mint egy  nagy átmenet. Na,  most, ha ebben a korszakban megpróbálod megnézni azt,  hogy valaki mit írhat,  vagy hogy  tisztességeset írjon … Hogy írjon  a saját koráról. Tehát a saját koráról beszélek most. Így írjon novellát , regényt, színdarabot, verset, hangjátékot …  Akkor bizony elég nehéz a sorsa, mert állandóan és mindig szembe találja magát olyan érdekekkel, akiknek nem tetszik az, hogy te a saját korosat akarod leképezni, akár versben, akár prózában, vagy akármi másban.  Sorra vehetjük itt a művészeteket , akkor zenében, festményben, stb.

De maradjunk az írásnál. Természetesen , épp ezért , én és gondolom.  A hozzám hasonlók nagyon-nagyon nehéz helyzetbe hozták magukat azzal, hogy… Én mondanám, hogy sültrealisták lettünk. Sültrealizmus alatt… Ugye ez egy Veres Péter -i kifejezés volt, és ezalatt azt kellet érteni, hogy…  Hát nevezzük nevén,  földhöz ragadtan gondolkodott. Tehát általában azt írta, ami körülötte történt a világban. És arra nagyon sok példa van, hogy bizony, sokan nagyon igyekeznek elrugaszkodni a valóságtól, ebből  születik aztán a posztmodern stílus, ami tudjuk, hogy finoman fejezzem ki magam, nem az életről szól.

 

Rózsa T. Endre

 

Nem véletlenül hoztam szóba az Elektromos Műveket, a Növény Olaj Ipart, a gyógyszer gyárakat, más egyéb privatizációs történeteket, nem véletlenül hoztam itt szóba. Ugyanis az a furcsaság van, hogy a MATÁVOT  megszerző, illetőleg a rádió-telefontársaságot megszerző Deutsche Telekom, amely  Magyarországon T-com néven, illetve hát  máshol is T-com néven működik, a töredékét nem meri megengedni magának Németországban, mint amit itt megcsinál. Ott ugyanis a lakosság ezen felháborodik. És nagyon kemény, drasztikus intézkedéseket hozna a gazdasági versenybíróság és egyéb  cégek. Na, most Magyarországon viszont a lakosság ugye ezt némán tűri. Hiszen nincs is információja arról, hogy mit lehet és mit nem lehet tenni. Úgy gondolja, ha ő itt nem  szolgál, akkor a kidobják És így is van. Itt könnyedén elbánhatnak az emberekkel.  Látszat fenyegetőzések, látszat sztrájkok vannak . Van egy olyan latin mondás, hogy fegyverek között hallgatnak a múzsák,  Ez az „ Inter arma silent Musae.”  Tehát ez is egyfajta szilencium. Én azt gondolom, hogy jelen pillanatban az irodalom lélekállapota olyan, hogy ez bizony … olyan quasi… háborús helyzet. Nem úgy háború, hogy lőnek, de úgy háború, hogy egy olyan szörnyű teher nehezedik az emberek mindennapjaiba, hogy nagyon nehezen tudnak megélni. És ilyen körülmények között nem igen van olyan réteg, aki fogyasztója lenne az irodalomnak. Nem nagyon  élnek meg az irodalmi lapok, nem nagyon élnek meg az irodalmi művek. Vannak  , léteznek, nem azt akarom mondani, hogy ez lehetetlenség, csak az egész deformálódott. Elment a lektűr irányába, olyanfajta linkségeket fújtak föl irodalomnak, ami komolytalan, a kultúra fogyasztó embereknek legkevesebb háromnegyede kizárólag a televízióból tájékozódik. Az írott betűnek a becsülete rettenetesen megroppant. Ilyen körülmények között mi maradt az íróknak? És most már ne úgy válaszolj, hogy a saját nemzedéked nevében, hanem Te  egy vagy a magyar írók közül, mindegy, hogy hány éves vagy. Tételezd föl, hogy ma vagy egy fiatalember vagy  tételezd föl, hogy aggastyán vagy. Ilyen értelemben mindegy. Mi a lehetősége ma egy írónak, mi az,ami rendelkezésére áll, mi az, amit tehet?

 

Györffy László:

 

Azt hiszem a legnehezebbet kérdezted, mert ezt a kérdést , ha már ennyire személy szerint nekem szegezted, hogy csak magamról beszéljek, akkor azt kell mondanom, hogy az elmúlt években, nem havonta, hanem legalább hetente egyszer felteszem magamnak ezt a kérdést. És nagyon szomorú a válaszom. Mert rendszerint nincs kedvem az égvilágon semmit sem írni. Ilyen egyszerű, és tömör a válaszom. Olyaddig jutok el, hogy napokig nem csinálok semmit, napokig nem vagyok képes arra, hogy az egyébként a fejemben lévő… Sőt, van olyan munka, amit meg kéne csinálnom, hiszen magam  vállaltam és csinálnom kéne, mondjuk egy szerződést egy könyvkiadónál. Lelkileg ,és szellemileg bénult helyzetbe kerülök, ami kihat a fizikai  állapotomra is. És  egész egyszerűen nem vagyok képes leülni az íróasztalhoz, hogy dolgozzak. Na, most erre ugye egyszerűen azt lehet mondani, hogy semmi… Hát depressziós a pali… És el van intézve. Azt hiszem nem ilyen egyszerű a kérdés. Ugyanis teher alatt nő a pálma, ahogy mondják. De van olyan teher, ami letöri a pálma ágát. És akkor, ha letöri a pálma ágát, akkor az a pálma már enyhén szólva sérült…Van még másik ága , és hála Istennek még növekszik, de már egy beteg, sérül fa él tovább.  Na,most azt hiszem,  ez történt az én esetemben is …  A sok-sok rengeteg olyan… Mondjuk ki: megaláztatás,akadály, amely az elmúlt 30 - 35 évben ért…   Azzal a huszonkettő-huszonhárom könyvvel amit létrehoztam, amit megírtam … és közöttük olyan is van, 7 darab, amely 1990-től a rendszerfordulástól,  végig kísérte az egész folyamatot.  Gyakorlatilag, ha úgy tetszik, ezeket  történelmi könyvként is lehetne forgatni, tehát az  átmeneti korszaknak, amiről beszélek és amin  átmeneti emberek vagyunk mi, a mi korosztályunk, azoknak ez igen jó tükre ez a 7 - 8 publicisztikai kötet. És ott vannak azok a szépirodalmi művek is, amelyek szintén a kort ábrázolják. Tehát , én azt hiszem mást nem tehet az író, bocsánat most, mert rólam van szó, ahogy figyelmeztettél… nem tehetek mást, minthogy továbbra is mindenfajta lelki, szellemi nehézséget legyűrve …  Hozzá kell tennem, hogy hitben gondolkodó ember vagyok, vallásos. Ha úgy tetszik, nem minden vasárnap templomba járó, nem így kell érteni, hanem egy abszolút hitben gondolkodó ember. Szerintem egy erdő is lehet templom, ez az én felfogásom. Ebben a hitben élve, ebben a hitben gondolkodva megpróbálom azt a Magyarországot, amit most megélek, úgy ábrázolni, ahogy én látom. Tehát semmiképpen nem vagyok hajlandó kozmetikázni továbbra sem , ha úgy tetszik ellene élek a kor divatjának. Na most, amit mondtam ugye nem divat a mai korban, mert ma az előbb említett kissé posztmodern könyvek inkább divatosak. És ami nagyon fontos , így megint érdekekbe ütközik az ember, hogyha valamit , és olyat ír le Magyarországról, ami nem felel meg a ,  most már nevezzük kapitalista kiadóknak. Tehát megint szembe kerülök én, ahogy korábban, 20-30 évvel ezelőtt szembe kerültem valakikkel, akik az én pályámat igazgatták. Ezt kell hetenként, havonként, folyvást legyőzni, legyűrni és így kell szerintem írni, fogalmazni, küzdeni azoknak, akiknek ez a célja, ez az élete, mert más nincs, erre születtek.  Mert ez a tehetség vagy képesség adódott számukra.

 

Rózsa T. Endre

 

Lépjünk ki most néhány pillanatra abból a világból, ami a te világod.

Mennyire tudod általánosítani mindazt, amit elmondtál? Hát, hogy ha megnézed, kollégáidnak, pályatársaidnak, idősebb vagy fiatalabb korosztály társaidnak  a sorsát, mennyire tudod azt mondani, igen, hát nemcsak én gondolkodom így, sokan vagyunk… Talán lehet, hogy a többséget alkotjuk.. De lehet, hogy azt mondod, hogy bizony én elszigetelődtem a saját korosztályomon belül,  sőt a magyar irodalmon belül.

Hogy látod ezt?

 

Györffy László:

 

Úgy, ahogy utoljára mondtad. Elszigetelődtem a saját korosztályomban, a magyar irodalomban,  de  nem állok egyedül. Természetesen nem mondanám, hogy túlságosan sokan vagyunk így, de jó néhányan vagyunk így, hogy elszigetelődtünk, és ennek,  azt kell mondanom neked, nem biztos, hogy minőség az alapja. Tehát nem biztos, hogy azért, mert … persze ez nevetséges, hogy én mondom, hogy én egy közepes vagy rossz író vagyok esetleg  és azért szigetelődtem el. Ezt nem az én dolgom megmondani. A baj csak az, hogy nincsenek már kritikusok. Már nincs igazi irodalomtörténész gárda, amelyik hajlandó felmérni, és ez egy másik tragédia. Felmérni ezt a bizonyos 60-65 éves korosztályt. Nem tudom, hogy találkoztál-e olyan gimnáziumi könyvekkel illetve gimnáziumi mellékkönyvekkel, olyan ajánlásokkal a gimnáziumok számára…  amelyet - hát, most megint nem akarok nevesíteni, bár ismerem őket  - magukat irodalomtörténésznek tartó emberek állítottak össze… És csak egyetlen  példát mondok: az én nálam sokkal idősebb Gyurkovics Tibor, vagy Szakonyi Károly neve nem szerepel  például, mint ajánlás a középiskolás számára. Ez nevetséges. Azért mondtam az ő példájukat, mert így le lehet mérni… Mivel ők azért elsőrangú emberek. Ez nem kérdés. Két Kossuth díjas, kiváló emberről van szó. Mi talán a harmad vonalban vagyunk. Nevezzük igy:  első-másod-hamad vonalbeli emberek. A tehetségünket illetően. Tehát akkor hogy jöhetnénk szóba mi , a másod -harmad vonalbeli emberek az ilyenfajta irodalomtörténész agyában, akinél még az első vonalbeli sem jut eszébe. Tehát azt hiszem…

 

Rózsa T.Endre:

 

Bocsáss meg, de nagyon elszaladt az időnk,  egyetlen egy záró kérdésre maradt

Hely,  mód , és lehetőség. Az, hogy elszigeteltnek érzed magad és nem te vagy az első és nem is az utolsó, akitől ezt hallom. Mit gondolsz ? M ennyire játszik mindebbe közre az, hogy nagyon is rideg körülmények között indult el az írói pályátok, nagyon is nyomott politikai viszonyok között és nagyon is társadalmi lélektani viszonyok között .

 

Györffy László:

 

Én azt hiszem, hogy döntően. Ezért van ez. Tudniillik azok a harminc vagy negyven évesek, nézd meg, akik az  irodalmi életben dolgoznak, mint emberek, tehát teljesen mindegy, hogy mi a foglalkozásuk, mint emberek is mások, mint mi. Mosolygósabbak, hogy mondjam, több humorral vannak megáldva, vidámabb emberek. Néha talán még közvetlenebb emberek is. Mi, ha úgy teszik, fizikumunkban, fiziológiánkban is egy kicsit megtörettettünk, komorabb emberek vagyunk. Komorabb témákkal foglalkozunk, A társadalomból, ha úgy tetszik a szomorúságot látjuk, a szegénységet látjuk, a kivetetteket  figyeljük, a pálya szélére sodródottakat. Én,ha szabad azt mondanom, én kiváltképpen szociálisan érzékeny vagyok erre. Hát egyfelől, hogy úgy mondjam ,családilag is, mert ,én félárva gyermek lettem ötéves koromban, anya nélkül nőttem fel, azért ez sem mindegy.  De  másnak meg a Don - kanyarban halt meg a papája, tehát a mi korosztályunknak bizonyos szülői is elvesztődtek. Komorabb emberekké váltak, sérülékenyebbekké. Fiziológiájukban, lelkiekben, szellemiekben. A te pontos fogalmazásodat nem tudom überolni, …”  szép „ magyar szóval. Arról van szó, hogy mi nemcsak, hogy átmeneti kor emberei vagyunk, mi egy átmeneti nemzedék vagyunk, ahogy én  ezt meghatároztam az előbb, és talán hozzá kell tennem, hogy átmeneti és bizonyos fokig sérülékeny nemzedék is.

 

Rózsa T.Endre

Köszönöm szépen.

 

( Vágatlan , nyers riport )