Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nádra Valéria beszélgetése az íróval

2010.03.17

www.konyv7.hu
16


Írófaggató


Nádra Valéria megkérdezte

Györffy Lászlót


Györffy László (1940) író, publicista, színész. A Színház és Filmmûvészeti Fôiskolát végzi, ezt követôen a kaposvári, amiskolci, a debreceni, a gyôri, a békéscsabai majd a veszprémi színház tagja.
1983 óta szabadfoglalkozású író. 1975 óta publikál, novellái, regényei éppúgy a történelem és a közelmúlt kérdéseit feszegetik, mint közéleti írásai. (A farkasüvöltés nem hallatszik az égbe, 1995, Ôrláng vagy lidércfény, 1998, Honi látószög, 1999.) Munkásságát 1998-ban Nagy Lajos-díjjal ismerték el.





– Elsô könyve, a Dobd fel magad, fiú címû novellás-
kötet 1975-ben jelent meg. Ön akkor már tíz éve színész volt, nem is akármilyen szerepek alakítója (Méla Jacques az Ahogy tetszikben, Lancelot JevgenyijSvarc Sárkányában, és – érdekes véletlen! – az Író, Bárány Tamás színmûvében. Mielôtt félreértené:nem a pályamódosításán akarok lovagolni, csak az ütött szöget a fejembe: nincs-e a színészi átélés meg a prózaírói beleélés között valami mélységes rokonság? Nem tette-e könnyebbé Önnek az írást, hogy másik hivatása szerint is más emberek bôrébe kellett bújnia?

 


– Kérdésére in medias res válaszolva: a színészi átélés teljesen más fizikai és lelki eszközök használatát igényli, mint a prózaírói „beleélés”. A legalapvetôbb, hogy a színpadon azember mozog, írás közben pedig ül egy széken. Ezen tény függvényében minden összehasonlítás lelkizésnek vagy okoskodásnak tûnhet. Arról az „apróságról” nem beszélve: lehet tehetségesen színészileg átélni vagy tehetségtelenül, akárcsak prózaíróilag „beleélni”. Amúgy a két hivatásom találkozása bennem ama bizonyos Bárány Tamás-darabban történt meg, hiszen annak idején jókora botrányt kavart írásom jelent meg Békéscsabán, ott, ahol színpadra léptem a nem kevésbé kritikus hangvételû színmûíró fôszerepében. De errôl annak idején már sokat nyilatkoztam.

 


– Utánanéztem: a Színház Mûvészeti Lexikon számon tartja Önt, mint a pálya érdemes tagját (1983-ig volt különbözô társulatoknál), de meg sem említi, hogy Ön író. Ugyanakkor az irodalmi lexikonok nem mulasztják el megemlíteni, hogy színészként is ismert. Rosszul esik-e Önnek, hogy két hivatása közül az egyik nem vesz tudomást a másikról, vagy – lévén hosszabb ideje már legutóbb csak író – túl van ezen?


 

– A Színház Mûvészeti Lexikont nem néztem meg, mert, ahogy Ön kiválóan mondta: ma már leginkább „csak” író, publicista vagyok. Egyébként színész koromban egyetlen színházi tárgyú szépirodalmi mûvet nem írtam, holott 1983-ig egy novellás-kötetem és egy regényem, a „Kôorgonák” jelent meg. Ez utóbbit maga a kritikusi szakma is feldicsérte és valószínû, ha nem bújok ki színészi mesterségemmel a hetvenes évek kezdô íróinak, költôinek emberi csapdahelyzeteibôl, szerkesztôségi ügyeskedéseikbôl, laza, politikai dörgölôdzéseikbôl, akkor azzal a bizonyos feldicsért regénnyel már íróvá is avattak volna. Egyébként túl vagyok színészi hivatásomon, mert annak idején a korrupt, kisszerû, megalázó, provinciális, színpadtól független, fôvárosi (párt)bürokratákhoz igazodó vidéki életbôl elegem lett. Bár szerénytelenségnek hat, de ebbôl következôen azt hiszem, nem képességeim hiányai miatt módosítottam pályát. Amúgy meg, hogy néz(ett) ki az: valaki elfogadható vidéki színházi munkát végez és ugyanakkor szociológiai hûséggel novellákat ír, mi több, kitelepítésrôl és ötvenhatos vizsgálati fogságról fogalmaz egy regényt a határok légiesítéséért kiáltva egy,az öngyilkossági statisztikát gyakorlatban is megtapasztaló kórboncnok és egy külföldi lány szerelmi történetének kapcsán. Az 1970-es években!!! Oh, irgalom Atyja, ne hagyj el! Na nem,ilyen szóba sem jöhetett. Válasszon: vagy ezt csinálja, vagy azt. Amúgy finoman szólva szellemi és politikai gondolkodásom miatt két-három évenként máshová kellett szerzôdnöm.

 


– Úgy tudom, egyetlen színpadi drámát (és számos hang- illetve tv-játékot) írt. Nem igazán vonzzák íróként a dramatikus mûfajok, vagy a helyzet (mai magyar szerzôkkel szembeni kelletlenség és hasonlók) vették el a kedvét a drámaírástól?

 


– Mivel jól ismerem a színpadi mûvek bemu- tatásának baráti összefonódásokkal születô lehetetlenségeit, így inkább a hangjátékokat választottam, mint dramatikus mûfajt, néhánytévéjátékom mellett. Bár ez nem agyaggalamb-lövészet, a gyôztes az, aki többet talál el, de két tucat hangjátékot írtam s ezekbôl válogatott kötetem is megjelent. Hogy a korábbi évekhez képest miként változott a mai magyar színmûírás, arról csak annyit: nem sok köze van sema valódi élethez, sem az ember- színész központú színházhoz, így aztán változatlanul nem próbálkozom színpadi mûvek írásával.

 


– Pályakezdésének évétôl a rendszerváltozásig 14 év telt el, s ez alatt Önnek mindössze 3 könyve tudott megjelenni. A rendszerváltozás óta eltelt 11 év termése viszont (ha nem csaptak be a kézikönyvek)11 könyv. Ez így két dolgot jelenthet: cenzúrát és öncenzúrát, amely bizonyos témákat vagy kéziratokat nem engedett eljutni a nyilvánosságig, vagy azt,hogy Önre a változás felszabadítóan hatott. Melyik áll közelebb az igazsághoz?

 


– Ha figyelembe vesszük, hogy a rendszerfordulás óta négy publicisztikai kötetben kísértem végig a társadalmi, kulturális és emberi életünk változásait, azt kell mondanom, hogy korábban, ha írtam is publicisztikai írásokat, azok többnyire nem jelentek meg, mert vagy kihúzásokat vagy átírásokat kívántak tôlem az egyes szerkesztôk, én pedig erre nem voltam hajlandó. Az pedig „természetes”, hogy az 1981-ben írott „Besúgóval társbérletben” címû regényem csak 1994-ben jelenhetett meg. A külhoni, nyugati, egykori recski fogoly vagy halálraítélt magyarokkal készült beszélgetéseim könyve pedig szintén csak egy a rendszerfordulás után számomra megadatott ösztöndíj segítségével születhetett meg. Viszont az is tagadhatatlan, hogy a kialakult szabadabb légkörben – bár az egyes lapok szerkesztôinek óvatoskodása mellett-, de mégis értelmét láttam íróként is megfigyelve elemezni publicisztikai dolgozataimban a körülöttünk történô eseményeket. Három kisregényem megjelentetése is ennek az írói „kedvnek” az eredménye, akárcsak hosszas elôkészületek után a Millenniumra és a jubileumi Szent Évre írott és az idei könyvhéten megjelent új történelmi regényem. Egyébként az elmúlt tíz esztendôben az is kiderült, igen sok emberi energia szükségeltetik az írótól, ha munkáját meg akarja jelentetni és kérdés, meddig van ereje az alkotástól független nehézségek legyûréséhez.

 

– Legfrissebb munkája az Aki megszökött a halál
elôl címû regény egyetlen, feszes ívû történetben csaknem az egész huszadik századi magyar históriát befogja. Hôse, Tarnai ezredes olyan figura, akirôl azaz érzése az olvasónak, hogy a szerzô személyesen
ismeri, s olyan apró részletek hitelesítik a vele történteket, mint például az a század eleji kifejezés, hogy „novások”. Ezt nem lehet könyvbôl megtanulni, ehhez élmény kell.
Ne vegye tolakodásnak, ha megkérdezem: csak nem Ön a regény Karcsija, aki magnóval faggatja életérôl az ezredest?

 

 

– A külhoni nyugati magyarokkal készített beszélgetéseim kötetébôl, a „Tiroli muskátli magyar erkélyen” címû könyvbôl választottam ki fôhôsömet, egy, a Ludovika Akadémiát végzett katonatiszt történetét, aki az 1956-os forradalom alatt Keszthely nemzetôrségének parancsnoka volt, majd halálra ítélték. A vele való beszélgetésekbôl született meg a könyv témája, de saját egyéni tapasztalataim alapján is íródott. Ha nem járok harminc esztendeje Erdélybe vagy 1957-ben nem szököm át a határon, majd hazajövetelem után nem kerülök vizsgálati fogságba, úgy nem tudtam volna ezt a könyvet megírni. Ha családom, vagy közvetlen ismerôseim körében nem hallottam volna a fôhôsömhöz hasonló sorsokról, a Szovjetunióba, marhavagonokban elszállított foglyokról, ez a könyv akkor sem születhetett volna meg. A könyv végén szereplô unokaöcs figurájában valóban fölfedezhetô személyem, hiszen beszélgetéseinket olykor magnetofonnal rögzítettem, de ez csupán a csontvázát adta a mûnek. A könyv történelem is, dokumentum is, de regény. A dokumentarista tényekre, a történelmi eseményekre, mint csontvázra a halhús tapad rá a regény. Élô hal és csontváza összetartoznak.