Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pestlőrinci iskolatársak

2010.01.13

 

 

Török András István - 2009.11.26
 
Forrás: pestszentlorinc.info
 
A Hengersor utcai középiskola, ahol érettségiztem, egyáltalán nem volt középszerű: diáktársaim között több jellegzetes, szinte egyedi személyiség akadt. Ilyen különös személyiség volt az ifjúkorában Pestszentlőrincen élő Győrffy László, a későbbi író, színész és dramaturg, illetve Sas (eredeti nevén: Polacsek) József, aki hasonló pályát választott: színész, rendező és író lett és sokáig ült a Mikroszkóp Színpad igazgatói székében is.
Mindketten tagjai voltak a középiskola színjátszó körének, s az akkori pedagógusok szerint egyaránt megmutatkozott bennük a tehetség. Kettejük életútja azonban már a középiskolában kezdett kett éválni: utoljára az volt közös a sorsukban, hogy otthagyták iskolájukat, bár más-más okból.
Győrffy László, aki 1956 októberében lett tizenhat éves, nyilván a forradalom hatására, '57 kora tavaszán elhagyta az országot. Egy fiatalabb barátjával indult útnak; üstöket, fazekakat vittek magukkal, s az ellenőrző szerveknek azt mondták, hogy disznóvágásra mennek egy határmenti faluban lakó rokon családhoz, s az edényekben a hurkát, kolbászt, zsírt viszik majd haza. Mindebből csak a család léte és címe volt igaz, de miután a határőrök ezt ellenőrizték, hittek a gyerekeknek, így a szökés sikerült. Győrffy Laci nem sokáig volt kint; visszaszökött, de ez a szökés szerencsétlenül végződött: ideát elfogták, s az eseménynél jelen volt az a határőr, aki alig pár hónapp al azelőtt elhitte a disznóölés meséjét. Lacit rettenetesen összeverték, majd egy nem kevésbé kellemes vizsgálati fogság következett. Ezek az események egyrészt élete végéig beleégtek, belepecsételődtek egyéniségébe, másrészt, mint kényszerpálya, meghatározták további sorsát. 
Majd' négy évtized múlva Laci az egyik könyvbemutatójával egybekötve előadást tartott kerületünkben, a mai Polgárok Házában. Az akkori hazai politikai folyamatokat taglalta, ezek várható következményeit is felsorolta: megállapításai később mind igaznak bizonyultak. Pártpolitikai fejtegetésekbe nem bocsátkozott, sokan mégis elfogultnak tartották, mert hevületesen, szívvel és lélekkel beszélt. 2001 őszén egy, a Kossuth Klubban tartott rendezvényen, ahol a nemzet és az anyanyelv volt a téma, Illyés Gyulát idézve ezt mondta: Jól beszélni és írni magyarul – jellem kérdése. Hozzátette még: A kultúrnemzet eszméjének határai nem egyeznek az államhatárral – az anyanyelvet nem lehet elcsatolni. (Gyakran jut eszembe ez a mondata a szlovák nyelvtörvény okán.) Az anyan yelvtől való elszakadás – elszakítás – példájaként említette, hogy a midőn szót a számítógépe hibásnak jelöli…
Néhány éve egy késő őszi délutánon hivatalosak voltunk a Jászai Mari téri képviselőházba: leszállva a villamosról, indultam az aluljáró felé. Ne menjünk le, mondta Laci, átszaladunk az úttesten hamar. Nem értettem egyet vele, mert kijelölt átkelő nem volt, a ködös szürkületben meg csak özönlöttek az autók Buda felől, s mire át tudtunk szaladni, vagy inkább szökni, ötször átértünk volna az úttest alatti aluljárón. (Ez a rossz szellemként suhanó autók között való szökés, szökkenés ma valamilyen, az ő életét jellemző mozdulatnak, mozzanatnak tűnik.) Mikor morgolódni kezdtem, hogy az aluljárón át kellett volna mennünk, felháborodva közölte, hogy ő két lábon járónak született, ahogy általában az emberek sok-sok millió év óta, így az alig százéves találmány példányai, az autók, tűnjenek a fenébe. Elvileg mélyen egyetértettem vele, de azért kezdtem papolni valamiféle realitásról, hogy a két, gyaloglásra termett lába áldozatul eshetett volna egy autónak – de nem hallgatott rám. Mikor leültünk a teremben, mondtam neki, hogy olvastam egy cikkét az egyik újságban. Fellelkesült: itt a következő szám, s kinyitva táskáját, kivett a húsz-harminc példányból egyet. Veszel? – kérdezte. Vettem, de valami furcsát észrevehetett rajtam, mert gyorsan magyarázni kezdte, hogy a szerkesztőség nem tud honoráriumot fizetni, de adnak néhány tucat példányt, amit eladhat. (Ez a percnyi mozzanat jobban megvilágította a nemzeti sajtó helyzetét, mint egy erről szóló egykolumnás cikk.) 
Lacival időnként később is találkoztunk; emlékezetes volt számomra a kerületünkben lakó Szüle Zsolt temetésén tartott gyászbeszéde. Távolról sorstársak, talán pályatársak is voltak Zsolttal, s mindkettőt jellemezte a túlfűtöttség, a minden realitás feletti hit a jóban, a jó igazságában – de e nélkül, azt hiszem, igazi tollforgató aligha létezhet.
 
Kattints rá!

http://www.wikiwand.com/hu/Györffy_László