Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rendületlenül

2010.01.13

 

Rendületlenül diplomával tüntették ki Györffy Lászlót, a Nemzetőr munkatársát)
 
 
- Számítottál erre a kitüntetésre?
            - Egyáltalán nem, annál is inkább, mert bár 19 könyvet írtam eddig, regényeket, novellásköteteket, mese- és hangjáték köteteket, s Tarján Tamástól Szakonyi Károlyon át Fekete Gyuláig dicséretesnek tartott, jó munkákról van szó, de a kitüntetések terén a szellemi kirekesztettek közé tartozom. Az Írószövetség különböző szakosztályai eddig kilencszer javasoltak József Attila díjra, de a Választmány soha nem továbbította. Viszont például a tavalyi tizenegy József Attila díjasból öt kilépett, és a közelmúltban megszavazott írószövetségi Választmány hetven-hetvenöt százalékban a régiekből tevődik össze. Ami a Rendületlenül diplomát illeti, szívmelengető és lélekemelő számomra, mert az 1957-es vizsgálati fogságomat és az utána következő évtizedek munkahelyi és írói érvényesülésem sok keserű hetét, hónapját, évét is valamiképpen enyhítette, úgy érezhetem jó küzdelem volt, megérte. S a mai, elképesztően egyoldalú kulturális életben a korábbi díjazottak, például a Püski házaspár, Utassy József költő, Papp Lajos szívsebész, Ferencz Éva énekművész között én is ott lehetek.
            - Mi volt az a meghatározó élmény amely azon az úton elindított, mely a Rendületlenül diploma kitüntetéshez vezetett?
            - Anyám a második világháború alatt meghalt, apám pedig igazi polgári magatartással élte – még a Rákosi-korszakban is – az életét. Így az atyai példa és bizonyos fokig a magamra utaltság erősen kitartóvá tett. Rendületlenül haladtam a magam erkölcsi útján, amely a régi polgári értékeket jelentette. Természetesen az 1956-os Forradalom és Szabadságharc, majd az azt követő „élményeim” csak megerősítették a gyermekkori benyomásokat, és igen hirtelen felnőtté tett az a néhány hónap. Nyilván a szülői ház példája adta azt az erkölcsi alapállást, amellyel felvérteztem magam az elmúlt évtizedekben, s a velem született, igazságosságra való hajlam tett következetessé a zavaros rendszerfordulás utáni élethelyzetekben is. Bár az életünket átformáló globalizációs erőszak és részben az EU-tagság is kiszolgáltatottá tesz bennünket. Azt azonban igyekeztem és igyekszem megakadályozni, hogy szavainkat büntető paragrafusok határozzák meg.
            - A közelmúltban látott napvilágot a (H)ARCVONALBAN tanulmány köteted, mely esszéket és közéleti írásokat tartalmaz. Mit jelent a kettős cím?
            - Aki harcvonalban küzd, vagyis elől, az egyúttal – katonai kifejezéssel élve – az arcvonalban tartózkodik. Manapság sajnos, a nemzeti oldalon is gyakori, hogy másokat küldenek az arcvonalba harcolni, míg ők hátulról lesik, mi történik majd. Azután vagy mennek előre a harcvonalba, vagy ha a másik „megsebesült”, netán súlyosan, életveszélyesen, akkor ott, hátul sajnálkoznak. Szóval a szellemi harcban részt venni annyit jelent, mint vállalni az arcvonal létet. Meglehetősen fárasztó, nehéz és mind a magán-, mind a közéletben az ember rendszerint nagy árat fizet érte.
            - Mit tartasz a jelenlegi magyar helyzetben a legsúlyosabb problémának?
            - Azt hiszem, még az ötvenes években, a Rákosi-korszakban sem volt ilyen erkölcsi, etikai mélyponton az emberek hétköznapi magatartása. Tökéletesen sikerült legyengíteni a magyarság szellemi immunrendszerét. A több évtizedes Kádár-kori taktikázást vagy lelki visszahúzódást hirtelen követte egy teljesen anyagias központú, neoliberális gazdasági és kulturális piacgazdaság, a korrupciónak és különböző gazdasági és szellemi csoportoknak kiszolgáltatva az ország népét. Ez a helyzet teljesen fölkészületlenül érte az embereket a hétköznapokban, és még talán a korábbi évtizedekhez képest is erőteljesebben sodródni kényszerülnek a rájuk erőltetett körülmények miatt. Sem szellemileg-lelkileg, sem anyagilag nem voltak, és nincsenek olyan helyzetben, hogy képesek legyenek védekezni a kiszolgáltatottság betegsége ellen. Mintha folyamatos túlélési kiképző gyakorlaton kellene részt venniük.
            - Mi lehet ebből a kivezető út?
            - Természetesen az egyéni bátorság, a megalkuvás nélküli személyre szabott szabadság gyakorlása, még ha ez sok hétköznapi küzdelemmel jár is. És „nem kifizetődő”. Úgy gondolom: segíts magadon, és ha már nem tudsz, majd az Isten megsegít.
            - Most min dolgozol, mik a legközelebbi terveid?
            - Elkészült már egy közel 300 oldalas novellás kötetem, de az egyre kisebb támogatási rendszerben úgy gondoltam, jövőre, írói munkásságom harmincötödik évfordulójára egy novella-füzérből álló kisebb könyvecskét – 140-160 oldalon – szeretnék megjelentetni, gyermek- és ifjúkorom színhelyének, Pestszentlőrincnek a furcsa történeteiből, szemezgetve abból amit ott átéltem. „Szent Lőrinc freskója” lesz a címe. Remélem, hogy Isten megadja nekem ezt a lehetőséget.
- A megtisztelő kitüntetéshez a Nemzetőr munkatársainak nevében ezúton is gratulálunk, sok sikert, eredményes munkálkodást kívánva.
 
Orbán Éva

Nemzetőr, 20004. november 3.